Carrie Fisher, 1956 - 2016
Barta Zoltán írása

Egy újabb legenda halt meg december végén, egy olyan legenda, aki nemcsak ikonikus figurája volt a Star Wars-galaxisnak, hanem megteremtője is az új típusú hősnők sorának. A Star Wars előtt - kevés kitételtől eltekintve - a főhősnők a férfi főszerepelők árnyákéban állva jelentek meg a filmekben, Leia hercegnő alakja azonban kilépett az árnyékból, és villámgyorsan egyenrangúvá tette magát a nagyfiúkból álló csapatban. Ehhez persze George Lucasra is szükség volt, aki jó érzékkel vette észre a casting során a Carrie Fisher-ben rejlő lehetőségeket, és íróként/rendezőként nem habozott kihozni belőle a legtöbbet.

Carrie Fisher a halálakor hollywoodi viszonylatban nem volt túl idős, a nagy sztárok általában nyolcvanon felül hagyják itt a csillogást. (Lánya, Billie Lourd rögtön két tragédiát is kapott a nyakába, hiszen édesanyja után egy nappal a nagyanyja, a nem kisebb legendának számító Debbie Reynolds is meghalt.) De azért azt tegyük hozzá, Leia hercegnő alakítójának egészségi állapota a több évtizedes alkoholos és gyógyszeres pusztítás, valamint az emiatt kialakuló betegségek miatt romokban hevert. Carrie ennek ellenére próbálta ezt is úgy felfogni, mintha nem is a saját tragédiája lenne, hanem valaki másén élcelődne a fellépésein vagy a tévészereplései alkalmával. Leia hercegnő legendás szépségével már réges-régen leszámolt, meg sem próbálta a három és fél évtizeddel ezelőttinek láttatni önmagát. Megmaradt inkább a realitások talaján, mert tudta, hogy Hollywood kegyetlen és úgyis kifiguráznák őt ezért. Ehelyett vett egy nagy levegőt, elébe ment a cikizésnek, és - például a már legendásnak számító Emmy-díjátadón, amikor is George Lucas-nak és csapatának adta át a díjat a The Clone Wars-ért - rögtön a rehabos emlékeivel kezdte, nem pedig a jól bevált sablonszöveggel, amit ilyenkor illik elmondani a megjelenteknek. Hát ilyen volt Carrie. A kollégái, ismerősei, barátai, vagyis az egész környezete úgy emlékszik rá, hogy egy vidám teremtés volt, aki mindenkit jó kedvre tudott deríteni. Pedig a saját életével viccel a legnehezebben az ember.

A magánélete amúgy szintén egy katasztrófa volt. A Harrison Forddal az első Star Wars forgatása idején lezajlott afférja jó ideje köztudott. Akkoriban már David Prowse is célozgatott rá, hogy Harrisont a legkönnyebben Fisher kisasszony öltözőjében lehet megtalálni. Aztán persze ezt Carrie be is vallotta ország-világ előtt, a nemrégiben megjelent könyvében pedig a korábbinál részletesebben ki is fejtette a történéseket. Arra viszont már talán kevesen emlékeznek, hogy a nyolcvanas években egy rövid ideig házasságban élt az ismert zenésszel, Paul Simonnal, melyre többévnyi, néha-néha szünetelő és újrainduló kapcsolat betetőzéseként került sor. Egy ilyen szünetben az ismert színésszel, Dan Aykroyddal szűrte össze a levet, akivel a Blues Brothers forgatásán jöttek össze. A fáma szerint Carrie egy ebéd során - amit Aykroyd erőltetett rá, mondván, milyen kórosan sovány - félrenyelte a kaját, és kis híján megfulladt. A színésznő fuldoklását Aykroyd először nevetésnek hitte, de amikor kiderült, hogy Carrie éppen a végét járja, gyorsan cselekedett és megmentette az életét. Aztán megkérdezte, hogy nem jönne-e hozzá feleségül. Szóval megvolt az eljegyzés, a házassághoz akkor még szükséges vérteszt, stb. Carrie azonban váratlanul meggondolta magát, kibékült Paul Simonnal, és 1983 augusztusában hozzá is ment feleségül. Aztán 1984 júliusában elváltak. Az élete addig sem volt rendben, és ekkor már látszott, hogy nem lesznek könnyűek az elkövetkező évek sem.

A színészet egyre kevesebb lehetőséget hozott a számára, az írás viszont egyre jobban kibontakoztatta a tehetségét. Az önéletrajzi ihletésű 'Postcards from the Edge' című kötete rögtön a bestseller-lista élére röpítette, és ezzel új lehetőségek nyíltak a számára. Az írás egyfajta terápiának bizonyult a számára, és ez sok nehézségen átvezette őt.

Az utóbbi években szívesen járt rajongói találkozókra, mindig el-elbohóckodott Warwick Davis-szel a színpadon, bár gyakran látható volt, hogy a fényképezős/autogramosztós tortúra kimondottan nincs az ínyére. (De hát ezzel nem volt egyedül.) Kezdetben azért sokat harcolt a Leia-mítosz ellen, próbálta elkerülni, hogy beskatulyázzák, de ez nem jött össze. Ahogy mondani szokták, van az a pénz, és Carrie Fisher is megtalálta a helyét a Star Wars-os show-businessben. Viszont ennek köszönhetően sok ezer rajongónak adatott meg a lehetőség, hogy találkozzon vele.

Carrie Fisher, Leia hercegnőként tovább él, ez vitathatatlan. Nemcsak a könyvek és képregények bortóin, játékfigurák kartonjain, vagy magukban a játékfigurákban, amik jól vagy rosszul, de valamennyire visszaadják a színésznő egykori fiatalságát. És persze a Rogue One immár híressé lett záró jelentének digitális maszkjával is, amivel megpróbálták a négy évtizeddel korábban rögzített jelenetek hangulatát felidézni. (Hogy ez mennyire sikerült, azt mindenki döntse el saját ízlése szerint.) Egy biztos, az egész világ úgy fog emlékezni rá, ahogyan a klasszikus trilógiában megismerhette: egy fiatal, kedves, szép, de meglehetősen harcias teremtésre, aki nem akart az árnyékban maradni. A világon sok ezer színésznő vágyik egy ilyen szerepre, de az csak kevesek számára adatik meg, hogy valóban meg is kapják. És valaki, valahol már javában írja az életéről szóló film forgatókönyvét, az tuti.

Carrie, az Erő legyen veled!

Örökké emlékezünk rád!

Ahogyan az emlékeinkben megmarad: Carrie Fisher, Leia hercegnő szerepében.