Magyar képregény-lista
Barta Zoltán összeállítása

1982 januárjában valóságos csodaként éltük át azt a pillanatot, amikor a standokra került a Birodalom visszavág képregény-változata. A filmet éppen azon a héten mutatták be a mozik, a magyar rajongók pedig csekélyke zsebpénzükből szemrebbenés nélkül beáldozták azt a 8 forintot, amit az újságárusok elkértek érte.

A képregény mára kultikus darabbá vált a gyűjtők számára, hiszen ez teljes mértékben kuriózumnak számít, abból a szempontból legalábbis, hogy nem ez eredeti átirata, hanem teljes egészében hazai produktum. A legendás alkotópáros, Cs. Horváth Tibor és Fazekas Attila hozta össze nem mindennapi gyorsasággal. és ez a csaknem harminc oldalas terjedelmet tekintve nem volt kis teljesítmény abban az időben sem. (Most sem lenne az, ha valaki hasonlóra adná a fejét.) Az igényes illusztrációkban bővelkedő alkotás manapság már a nemzetközi gyűjteményekben is felbukkan, és a külhoni kollektorok szintén nagy becsben tartják.

A folytatásra, vagy inkább az előzményre nem kellett sokáig várni. Még ugyan abban az évben, vagyis 1982 őszén megjelent a Csillagok háborúja képregény, méghozzá két részben. Ennek révén az alkotóknak nem kellett összezsúfolni a sztorit egyetlen füzetbe, és ezen kívül a két részben kiadott képregény dupla hasznot termelt az elődjéhez képest. (2x8 forint!) A két hét különbséggel utcára kerülő Csillagok háborúja I. és II. füzet hatalmas példányszámban kelt el, állítólag több mint hétszázhúszezer darabot adtak el belőle.

Ez az év tehát jól alakult, és már mindenki arra számított, hogy lesz a harmadik filmhez is adaptáció. Tervek, vázlatok születtek hozzá, a Fazekas - Cs. Horváth-kettős már előkészítette a munkát, a jól ismert események miatt azonban a kiadás meghiúsult. A korábbi füzetek anyaga a későbbi években folytatásokban még újra megjelent, de az eredeti sikerek után kerek másfél évtizedre hibernálódott az itthoni Star Wars-os képregény-business. A Marvel-es korszakból teljesen kimaradtunk - sokak egybehangzó állítása szerint nem nagy baj - és csak a Special Edition évében, 1997-ben jelent meg újra Star Wars témájú füzet Magyarországon.

A második start nem volt zökkenőmentes, bár a korábbiakhoz képest ez már hivatalos, vagyis az immár Dark Horse kiadó szárnyai alatt megjelenő füzetek licensz-joggal rendelkező kiadásának örülhettünk. A zökkenést az első széria okozta, ugyanis a Dark Empire-es történetek nem arattak osztatlan sikert a magyar rajongók körében. Ezzel a hazai kiadó óriási kockázatot is vállalt, főleg azért, mert egy esetleges hibás döntés miatt rengeteg potenciális vevőt riaszthat el az állandó vásárlástól. (Ez viszont a pozitívumok közé kell írni, hiszen a tizedik évfolyamába lépve a Star Wars-képregények minden második hónapban ott vannak az árusoknál. Lehet tehát rájuk számítani, még akkor is, ha nincs valamilyen különösebb aktualitása az éppen utcára kerülő történetnek.)

(A cikk teljes terjedelmében a Starfighter klubújság 3. számában olvasható.)

 
Az alábbiakban megtekinthetőek a hazánkban kiadott Star Wars képregények borítói:

A Birodalom visszavág (1982)

Csillagok háborúja (1.) (1982)

Csillagok háborúja (2.) (1982)

#1 Sötét birodalom (1.) (1997)

#2 Sötét birodalom (2.) (1997)

#3 Sötét birodalom (3.) (1997)

#4 Sötét birodalom 2 (1.) (1998)

#5 Sötét birodalom 2 (2.) (1998)

#6 Sötét birodalom 2 (3.) (1998)

#7 Erőpróba (1.) (1998)

#8 Erőpróba (2.) (1998)

#9 A Birodalom örökösei (1.) (1998)

#10 A Birodalom örökösei (2.) (1999)

#11 A Birodalom örökösei (3.) (1999)

#12 Sötét erők ébredése (1.) (1999)

#13 Sötét erők ébredése (2.) (1999)

I. rész - Baljós árnyak (Különszám) (1999)

#14 Sötét erők ébredése (3.) (1999)

#15 Anakin Skywalker - Obi-Wan Kenobi (1999)

#16 Amidala királynő - Qui-Gon Jinn (2000)

#17 Star Wars Mesék (1.) (2000)

#18 Star Wars Mesék (2.) (2000)

#19 Vader's Quest (1.) (2000)

#20 Vader's Quest (2.) (2000)

#21 A Birodalom vége (2000)

#22 Star Wars Mesék (3.) (2001)

#23 Star Wars Mesék (4.) (2001)

#24 Darth Maul (1.) (2001)

#25 Darth Maul (2.) (2001)

#26 Star Wars Mesék (5.) (2001)

#27 Jedi Tanács (1.) (2001)

#28 Jedi Tanács (2.) (2002)

#29 Star Wars Mesék (6.) (2002)

II. rész - A klónok támadása (Különszám) (2002)

#30 Qui-Gon és Obi-Wan (2002)

#31 Jedi küldetés (1.) (2002)

#32 Jedi küldetés (2.) (2002)

#33 Star Wars Mesék (7.) (2002)

#34 Jabba a Hutt (1.) (2003)

#35 Jabba a Hutt (2.) (2003)

#36 Birodalom - Cselszövés (1.) (2003)

#37 Birodalom - Cselszövés (2.) (2003)

#38 Köztársaság - A klónháborúk (2003)

#39 Köztársaság - Kamino védelme (2003)

#40 Köztársaság - A végzet holdja (2004)

#41 Köztársaság - Jedi lovag, Jedi démon (2004)

#42 Köztársaság - A jambiimi csata (2004)

#43 Köztársaság - A padawanok magányos küzdelme (2004)

#44 Star Wars Jedi - Aayla Secura (2004)

#45 Star Wars Jedi - Shaak Ti (2004)

#46 Köztársaság - Bail Organa (2005)

#47 Köztársaság - Egy Jedi Meséje (2005)

#48 Star Wars Jedi - Yoda (2005)

III. rész - A Sith-ek bosszúja (Különszám) (2005)

#49 Grievous (1.) (2005)

#50 Grievous (2.) (2005)

#51 Birodalom - Apáik árnyékában (1.) (2005)

#52 Birodalom - Apáik árnyékában (2.) (2006)

#53 Birodalom - Apáik árnyékában (3.) (2006)

#54 Az utolsó parancs (1.) (2006)

#55 Az utolsó parancs (2.) (2006)

#56 Az utolsó parancs (3.) (2006)

#57 Star Wars Mesék (8.) (2006)

#58 A Régi Köztársaság lovagjai (1.) (2007)

#59 A Régi Köztársaság lovagjai (2.) (2007)

#60 A Régi Köztársaság lovagjai (3.) (2007)

Jedi históriák - A Sithek aranykora (Különszám)(2007)

#61 A Régi Köztársaság lovagjai (4.) (2007)

#62 A Régi Köztársaság lovagjai (5.) (2007)

#63 A Régi Köztársaság lovagjai (6.) (2007)

#64 A Régi Köztársaság lovagjai (7.) (2008)

#65 A Régi Köztársaság lovagjai (8.) (2008)

#66 A Régi Köztársaság lovagjai (9.) (2008)

#67 A Régi Köztársaság lovagjai (10.) (2008)

#68 A Régi Köztársaság lovagjai (11.) (2008)

#69 A Régi Köztársaság lovagjai (12.) (2008)

#70 A Régi Köztársaság...- Vektor (13.) (2009)

#71 A Régi Köztársaság... - Vektor (14.) (2009)

#72 Sötét idők - Vektor (2009)

#73 Lázadás - Vektor (2009)

#74 Hagyaték - Vektor (2009)

#75 Hagyaték - Vektor (2009)

#76 A Régi Köztársaság lovagjai (15.) (2010)

#77 A Régi Köztársaság lovagjai (16.) (2010)

#78 A Régi Köztársaság lovagjai (17.) (2010)

#79 A Régi Köztársaság lovagjai (18.) (2010)

#80 A Régi Köztársaság lovagjai (19.) (2010)

#81 A Régi Köztársaság lovagjai (20.) (2010)

#82 A Birodalom árnyai (1.) A Régi Köztársaság lovagjai (21.) (2011)

The Old Republic (1.): A Birodalom vére (2012)