PC-s és konzolos játékborítók a kilencvenes évektől napjainkig
Legendás játékoktól a nagy csalódásokig

Barta Zoltán összeállítása

Ez az összeállítás egy sikerekben és kudarcokban egyaránt gazdag időszakot mutat be a LucasFilm video-játékokért felelős társvállalata - és néhány más cég - alkotásaiból. A kilencvenes évek elejétől folyamatosan kerültek ki azok a játékprogramok, melyek alaposan rányomták bélyegüket a kor hangulatára, az egymást követő játékosgenerációk ízlésvilágára. Köztük akad sajnos olyan is, ami pont az ellenkező hatást váltotta ki, mint amit vártak tőle.

Az alábbi lista sok olyan borítóváltozatot is tartalmaz, amely kis hazánkban nem volt hozzáférhető, éppen emiatt találtuk érdemesnek a leközlésüket. A lista természetesen nem teljes, vagyis állandóan frissül, és ha találtok olyan borítót, mely belefér ebbe az összeállításba, akkor nyugodtan küldjétek el nekünk...

(Az ABC-sorrendben összeállított listában feltüntettük a multimédiás és a LucasLearning által elkövetett készségfejlesztő kiadványokat, a LucasArts Archive, a Chess, és Monopoly programokat, és néhány érdekes dobozváltozatot is.)

 

Anakin's Speedway

Battle for Naboo

Battlefront

Battlefront II

Behind the Magic - Multimedia

Bounty Hunter

Dark Forces

Dark Forces with 3 Levels of Jedi Knight

Droidworks

Early Learning

Empire at War

Empire at War - Forces of Corruption

Empire at War - Gold Pack

Episode I: Insider's Guide - Multimedia

Episode I: Racer

Episode I: Racer (LucasArts Archive)

Episode I: The Phantom Menace

Episode I: The Phantom Menace (LucasArts Archive)

Force Commander

Force Commander (LucasArts Archive)

Galactic Battlegrounds

Galactic Battlegrounds Clone Campaigns

Galactic Battlegrounds Saga

Galaxies - An Empire Divided

Galaxies - Jump to Lightspeed

Galaxies - Rage of the Wookies

Galaxies - Trials of Obi-Wan

Galaxies - The Total Experience

Galaxies - Starter Kit

Galaxies - The Complete Online Adventures

Jar Jar's Journey

Jedi Knight: Dark Forces II

Jedi Knight: Dark Forces II Mysteries of the Sith

Jedi Knight: Dark Forces II with Mysteries of the Sith

Jedi Knight: Dark Forces II (LucasArts Archive)

Jedi Knight II: Jedi Outcast

Jedi Knight II: Jedi Outcast - Collector's Edition

Jedi Knight: Jedi Academy

Knights of the Old Republic

Knights of the Old Republic II: Sith Lords

Lego Star Wars

Lego Star Wars II

LucasArts Archive Vol I.

LucasArts Archive Vol II.

LucasArts Archive Vol III.

LucasArts Archive Vol IV.

Making Magic - Multimedia

Math

Monopoly

Pit Droids

Racer Revenge

Rebel Assault

Rebel Assault II: The Hidden Empire

Rebel Assault II: The Hidden Empire with Full Version of Rebel Assault

Rebellion

Rebellion - Supremacy

Republic Commando

Revenge of the Sith

Rogue Squadron

Rogue Squadron (LucasArts Archive)

Rogue Squadron 2: Rogue Leader

Rogue Squadron 3: Rebel Strike

Shadows of the Empire

Star Wars Chess

Starfighter

The Best of PC

The Clone Wars

The Force Unleashed

The Gungan Frontier

TIE-Fighter

TIE-Fighter - Defender of the Empire

TIE-Fighter Collector's

TIE Fighter with Behind the Magic Vehicles Sneak Preview

X-Wing

X-Wing - Imperial Pursuit

X-Wing - B-Wing

X-Wing Collector's

X-Wing Collector Series

X-Wing Collector's with 14 Free Missions from X-Wing vs. TIE-Fighter

X-Wing vs. TIE-Fighter

X-Wing vs. TIE-Fighter - Balance of Power

X-Wing Alliance

X-Wing Alliance (LucasArts Archive)

X-Wing Trilogy

Yoda Stories with Making Magic

Yoda's Challenge