Star Wars - 1977
A legendás dupla album
Barta Zoltán írása

Soha azelőtt nem született még ilyen hatásos kísérőzene a filmtörténelemben. 1977 óta John Williams-et a soundtrack-albumok királyaként szokás emlegetni, és a trónt a Star Wars dupla kiadásával foglalhatta el. A koromfekete borítójú, hetvenpercesnél valamivel hosszabb kiadás világszerte a mai napig is az egyik legnagyobb kincse a rajongóknak. Akkoriban a lemez megjelenése nagyon szokatlan volt. Egyrészt, mert dupla lemezen kiadni nagy merészségnek számított, másrészt, mert a film rendezője saját maga ült a produceri székbe. George Lucas zseniálisan ismerte fel azt, hogy a kísérőzenének mekkora szerepe lehet a film cselekményének meghatározásában. A korábbi elképzelés, vagyis az eredeti, XIX. századi klasszikus témák felhasználása abban a pillanatban meghiúsult, amikor Steven Spielberg bemutatta John Williams-et Lucas-nak. Ez a pillanat mindkettőjük életére, alkotó tevékenységére hatással volt.

Ha előszedjük azt a bizonyos Star Wars-logos dupla bakelit, - vagy CD-lemezt - a gyűjteményünk mélyéről, és meghallgatjuk, már az első taktusok után egy kicsit tompának érezhetjük. Ez valójában a régi hangfelvétel sajátossága, és a fiatalabb rajongók csak a Special Edition-t ismerve fapadosnak titulálhatják. (Az 1997-es dupla kiadásokra a zenét is felújították, és ez az anyag minőségben bizony messze felülmúlja a korabelit.) Az eredeti, 1977-es Star Wars soundtrack-lemez hordozott, és a mai napig is hordoz néhány érdekességet. Az amerikai dupla kiadás ugyanis lemezenként érthetetlen összevisszaságot mutatott. A lemezen felcsendülő témák nem időrendben hangzanak el. Ez magyarázható a hangulati hatásokkal, és ennek fényében érthető a látszólagos zűrzavar. Viszont az egyik lemezen az első és negyedik, a másikon a második és harmadik oldal olvasható a belső címkén, és ezt sokáig nem lehetett ésszerűen magyarázni. Nyomdai hibáról nem beszélhettünk, mert akkoriban jó pár 'Made in USA' feliratú lemez forgott közkézen hazánkban, és valamennyi így tartalmazta a film zenéjét. A magyarázat csak jóval később tudatosult, amikor is górcső alá vehettem a The Empire Strikes Back és a Return of the Jedi soundtrack-albumainak hátterét is. Az első lemez a sztori különböző síkjairól válogatva tartalmazza a kísérőzenét, viszont az 1-4, 2-3 összeállítással lehetőség nyílik arra, hogy szükség esetén egy gyors cserével rövidített változatban élvezhessük John Williams szerzeményét, a London Symphony Orchestra tolmácsolásában.

A Star Wars még nem tartalmazott annyi karakterre bontott motívumot, amennyit például a következő rész, ezért elfogadhatónak tekinthető ez a megoldás. A zenei témák összeállításánál akkor még nem merült fel a film elején hallható 20th Century Fox Fanfare szerepeltetése, amit a rajongók mindig is a filmzene saját részének tekintettek. Ez igen érdekes momentum, hiszen ezt nemcsak a nyugati, de a magyar fanatikusok is hasonlóképpen gondolták. Erre sajnos még jó néhány évig várniuk kellett, de a kiadók végül is engedtek.

A lemez nemcsak hangzó anyagával, de a design-jával is figyelemfelkeltő volt a maga idejében. A borító elején nem volt kép, csak a hatalmas logo, a hátsó borítón pedig Darth Vader sisakja uralta a galaxis csillagtengerét. (A felvételek nincsenek felsorolva a borítón, ehhez a lemezeket ki kell venni a belső borítójukból, vagy elő kell halászni a kétoldalas magyarázó szöveget.) A borítót kinyitva egy tizenkét képből álló sorozatot nézhetünk végig. A színes fotók a Star Wars emlékezetes pillanatait villantják fel a film eleji rajtaütéstől a záró kitüntetési ceremóniáig. A mellékletet leszámítva sehol egy felesleges kommentár, sehol egy apró betűnyi ünneprontó felirat. Az album megszerzése abban az időben valóban felért egy ünneppel, és a rajongó a lemez lejátszása közben néma áhítattal böngészhette végig a borítót és a mellékletet.

John Williams Lucas instrukcióival szinkronban kezdettől fogva törekedett az egyes karakterekre jellemző motívumok kidolgozására. A korabeli albumon hallhatunk négy kísérletet: Luke Skywalker, Leia hercegnő, Ben Kenobi és Darth Vader. Az első kettő tökéletesen sikerült, hiszen a kettős naplementét figyelő fiatal Skywalker egy valóságos életérzést teremtett, míg Leia Organa filmbeli megjelenését kísérő lágy fuvola- és hárfa dallamok szintén meghatározóak lettek. Ben Kenobi és Darth Vader "zenéje" még nagyon kiforratlan volt, de ez utóbbinak csak a következő részig kellett várnia, hogy a fenyegető alakját dinamikusan megjelenítő mű bevonuljon a hallhatatlan filmzenék közé.

A lemezanyag felvételének gyorsasága általában még a legnagyobb zeneértőket is meglepi. A munkálatokra a film készítésének utolsó szakaszában került sor, 1977. március 5. és 16. között. Tizenegy nap elegendő volt, és ez egyáltalán nem ment a minőség rovására. Még akkor sem, ha belegondolunk, hogy egy-egy témát gyakran többféle változatban rögzítettek, csak azért, hogy a rendezőnek legyen miből válogatni. John Williams, és az általa vezényelt London Symphony Orchestra megdolgozott a dicsőségért, viszont érdemes elmondani, hogy a filmzene egyik legemlékezetesebb darabja, a Benny Goodman stílusában komponált jazz (vagy inkább jizz) melódia, a Cantina Band kilenc, zenekaron kívüli muzsikus bevonásával készült. A trombita, klarinét, szaxofon, acél-dob és billentyűs kavalkád frenetikus sikert aratott, és ma ugyan olyan elválaszthatatlan elemeként kezelik a filmzenének, mint a nagyzenekari darabokat. És Williams mindezt évekkel később is meg tudta ismételni...

Az 1977-ben megjelent dupla bakelit-lemezes kiadáson a következő felvételek hangzanak el:

Side 1:

1. Main Title
2. Imperal Attack
3. Princess Leia's Theme
4. The Desert and the Robot Auction

Side 2:

1. Ben's Death and TIE Fighter Attack
2. The Little People Work
3. Rescue of the Princess
4. Cantina Band

Side 3:

1. The Land of the Sandpeople
2. Mouse Robot and Blasting Off
3. The Return Home
4. The Walls Converge
5. The Princess Appears

Side 4:

1. The Last Battle
2. The Throne Room and End Title


A dupla album "tartozékai": A klasszikus SW-logos borító, a Darth Vader-fejes hátsó borító, a kinyitható belső borító, az egylapos magyarázó szöveg, a hatalmas méretű poszter, és ráadásnak az egyik német kiadás Hildebrandt-festményes borítója, és "szinezett" hátsó borítója.