Az első résztől az első DVD-ig
Jenőfi Norbert írása

A Star Wars-saga a harmadik film, "A Jedi visszatér" 1983-as bemutatóját követően álomba szenderült, amelyből a 90-es évek legelején, a Thrawn-trilógia nyitókötetével ébredt fel. A rajongók is azonnal magukhoz tértek tetszhalotti állapotukból, jelezve, hogy továbbra is van igény a nóvumokra. Az újabb regények ezután több-kevesebb, azaz eleinte kevesebb, majd egyre több intenzitással jöttek ki, aztán az évtized közepén csatlakoztak hozzájuk a videojátékok is. Idővel Lucas úgy látta, hogy megérett az idő felújítani a régi Trilógiát, nem mellesleg így újra mozikba küldeni az egészet az újabb bevételek és a hangulat fokozása céljából. A teljes digitális tunningon átesett filmek újszerűek tudtak lenni, és megnyitották az utat az újabb, fél-szintetikus filmek előtt. (Azt azért hozzá kell tenni, hogy még mindig van mit igazítani a 4-5-6 epizódokon, miként azt az Adywan-os feldolgozások mutatják...) A legszebb az egészben mégiscsak az volt, hogy már 1994-ben bejelentetett az előzmény-trilógia terve; ebből kiindulva az utolsó eredeti verziós VHS-kiadás, a "Shadows of the Empire"-kampány, meg a felújított filmek - mindennel együtt, ami csak tartozott hozzájuk - csak szárnypróbálgatások voltak. Aktív évtized volt, annyi bizonyos.

A teljes őrület 1998-ban, az Episode I. premierjének éve előtti ősszel vette kezdetét. Ekkor mutatták be az elhíresült 'két perces filmet', az első trailert. Még soha nem történt olyan, hogy egész embertömegek azért váltsanak jegyet egy moziba, hogy az előzeteseket (pontosabban EGY előzetest) megnézzenek, aztán távozzanak, hogy még el tudják csípni a következő előadás kezdetét. A marketing-gépezet is beindult; '99. május 3.-án egész pályás letámadással megérkezett minden: figurák, könyvek, képregények, Widewision-kártyák, CD-k, meg a többi, ami ilyenkor megszokott (gyorséttermi menü-mellékletek, chipes ajándékok, logós budipapír, stb. - egy szó mint száz, tökéletesen elborított minket az Episode I.-áradat). Ide kívánkozik, hogy Magyarországon - a világon egyedülálló módon - a könyv ötféle borítóval jelent meg. Aztán a hideg zuhany; a bemutató eltolva (a szó minden értelmében); Amerikában tavasszal, a többi régióban szépen sorban utána, nyáron és ősszel. Ekkora buktát azóta se látott a világ. A stúdiók tudniillik ekkor voltak kénytelenek szembesülni először a változó világ technológiai előretörésével. A neten ugyanis a bemutató után pár nappal már fent volt a komplett film, amit szerte a Földön, ezrek és ezrek töltögettek lefelé, holott akkoriban az ehhez szükséges módszerek még gyerekcipőben jártak, és ráadásul az ilyesmi meglehetősen költséges szórakozás is volt egyben. A leckét megtanulták a forgalmazók, más szóval innentől datálódik az új blockbusterek világszerte egyszerre történő premierje is. Az eljárás roppant költséges, mégis kifizetődőbb, mint hagyni kibontakozni a torrentezőket... Megjegyzésre érdemes: a film ezzel együtt is elérte azt, hogy sokáig a második legtöbb bevételt hozó alkotás címének büszke birtokosa lehetett.

És a kütyük, kiegészítők, és háttéranyagok özönével még csak véget sem ért az év. Bő hat hónap elteltével viszont nem jött a videokiadás, mégpedig azért nem, mert az USA-ban december hónapban újra moziba küldték a filmet; gyaníthatóan az Oscar-nominációkra akartak ily módon hatni, amiből végül is nem tudtak tényleges díjra váltani semmit. A video ezért csak a következő év, 2000 tavaszán, egészen pontosan április 3-4.-én jelent meg. A két nap megjelölését az indokolja, hogy az előbbi - valami fatális, ám szerencsés véletlennek betudhatóan - egy teljes nappal előbb jött ki idehaza, mint a gyártó országban. (Ilyesmi azóta se történt, minden CD, DVD és könyv kisebb-nagyobb csúszással érkezett hozzánk - már ha egyáltalán megérkezik...) Akkoriban még a VHS formátum volt az általános. A rajongók igényeit kiszolgálandó, szintén megszokott szélesvásznú és teljes képernyős verziók mellett azonban feltűnt egy, addig még igencsak szokatlan kivitel is. Ez a film cinemascope változata mellett tartalmazott egy kivonatos 'Art of' kötetet, 5 eredeti 35 mm-es filmkockát, továbbá egy akciós vásárlásra beváltható kupont. A videokazetta csak az első kettő nap alatt közel ötmillió példányban fogyott, ehhez jött még a limitált számban kiadott exkluzív csomag, amit a vérbeli rajongók kapkodtak szét. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy ugyanők - akárcsak idehaza - voltak azok, akik a másik két formátumot is csekkolták (nálunk ez már csak azért is érthetőbb dolog volt, mert a teliképernyős kazi szinkronos lett - plusz az elején magyar nyelvű szöveg úszott az űrbe -, a szélesvásznú pedig feliratos). A DVD ekkortájt kezdett felfutni, de még viszonylag költséges és ritka újdonságnak számított (naná, példának okáért alapjaiban új hangrendszer kialakítását követelte meg), ezért a Lucasfilm egyelőre hanyagolta azt. Nem úgy a távol-keleti kalózkiadók, azok relatíve hamar kihozták a maguk kiadását.

Érdekes, hogy a VHS mintegy húsz éven át lényegében egyeduralkodó volt, a házi videózás területén, a forradalmian jobb DVD már csak tíz évig volt szavatos; az ajtón máris dörömböl a Blu-Ray, ami a jelek szerint várhatóan még annyi időt sem kap, mint elődje...

Újabb másfél évnek kellett eltelni, míg Lucas úr meggondolta magát a digitális anyag tekintetében, ám azt kell mondanunk, megérte várni, mégpedig az alább részletezett okok miatt:

1, a film így nem futotta ki magát olyan hamar, még évekkel később is lehetett beszélni róla, készülni vele a következő részre - meg persze volt miért fizetni is. (Annál is inkább igaz ez, mert a DVD-vel egyidejűleg kihozták a film teljes zenei anyagát is, dupla CD-n, igencsak exkluzív kivitelben, és ehhez illő siker keretében; kár, hogy hasonlót azóta sem tettek, így a soundtrack-gyűjteményünk sem lehetett teljessé...).

2, az eltelt idő alatt bámulatosan sokat fejlődött az ipar, már ami a DVD-k kivitelezést illeti; kedvenc rendezőnk mindig is szerette a határokat feszegetni, és amint ezt tette korábban a 'Behind the Magic' multimédiás CD-jével, most is megmutatta a tutit, hogyan is kell az ilyesmit igazán(!) jól csinálni.

3, úgy sikerült újabb bőrt lehúzni arról a bizonyos rókáról, hogy a vevők még könnyekig meg is hatódtak tőle - és ez nem puszta szóvicc...

Bizony, az Episode 1 DVD igazi kuriózum volt a maga idejében. Ne feledjük, 2001 őszén még nem dívott a fémdobozos / kartontokos / műanyag Darth Maul-fejes kivitel, bőven ritkaságszámba ment még a kétlemezes doboz is. És hát e korlátokon belül is volt - és van még ma is - min álmélkodni. Van Ling tervező és csapata kitett magáért. Ami csalódást keltett sokakban: keveset ugyan, de módosult a film a moziváltozathoz képest; a ’dts’ hangsáv hiánya; a filmbe így utólag beilleszthető kihagyott jelenetek; valamint az, ami idehaza sajnos, azóta is hagyomány (vagy inkább a ’megátalkodottság’ lenne a szabatosabb kifejezés?), a teljesértékű feliratozottság elmaradása. Na meg a szinkroné is, ami azért valljuk meg őszintén, jócskán visszavetette a családos szülők vásárló kedvét... Ezért cserében viszont kaptunk mást, olyan dolgokat, amelyek anno azonnal referencialemez szintjére katapultálták a cuccot, és amelyeket még közel egy évtized múltán is csak követendő példának lehetne ajánlani.
- Kristálytiszta, pengeéles, kiemelkedő bitrátájú képet és füleket bizsergető, mennyezetet rengető, szomszédgyilkos DD-EX 7.1-es hangot (ez volt az első ilyen album!)
- Háromféle, teljesen animált, és véletlenszerűen bejelentkező menüt, ami ugyan nem növeli lényegesen a termék élvezeti értékét, ám abszolút kellemes kis plusz, amit azóta se sokan követnek (már ha egyáltalán)
- Vadonatúj, nagyon is koncepciózusan és nagyvonalúan összeszerkesztett extrák tömegét, amelyek csordultig megtöltötték (sőt ki-) a 2. lemezt.
- A film minőségi szintjére emelt törölt jeleneteket, amelyek érdemben is ki tudják egészíteni a moziba került anyagot.
- Olyan többletet, amelyet mostanában a legújabb generációs BD lejátszókkal tudtak csak szélesebb körben kihasználhatóvá tenni (így azokhoz nem kell PC, elegendő egy szélessávú adatkábel csatlakoztatása), nevezetesen a lemezre applikált web-linket, amellyel újabb, és csak ily módon elérhető kiegészítő anyagokhoz férhettünk hozzá.

Egyszóval, aki annak idején áldozott nem is keveset (6-8000,- Ft-ot, akkor, amikor még az jóval többet is ért, mint most), az valóban valami különleges dolog birtokosának érezhette magát. A léc magasra került, de a Lucasfilm javára szóljon, hogy azóta is sikerült tartani a színvonalat. Na jó, mondjuk a "The Clone Wars"-sal (A klónok háborúja) messze nem, de az más kiadó produktuma, meg eleve más közönségnek is szánták (igaz, ez legfeljebb kifogás lehet, nem indok...). Idő közben aztán a filmet még kétszer kiadták, változatlan tartalommal; előbb a "Sithek" bemutatójára időzítve, egybecsomagolva a második résszel, majd tavaly év végén, a két külön díszdobozos Trilógia elemeként. Mostanság meg már az újabb generációjú kiadásról szóló híreket lessük, hogy a Saga nyitó epizódját még szebb, még jobb, még hangosabb, stb. formában láthassuk viszont. És persze talán joggal bizakodhatunk abban, hogy maradt még annyi újító szellem, és hogy a gyártó raktárának eldugott szegleteiből még kerül elő olyan és annyi újdonság, amivel legalább fele akkorát is lesznek képesek emelni a DVD szintjén, mint az tette anno a VHS-én...

A 2000 áprilisában megjelent szinkronos (full screen) VHS kiadás borítója és kazettája:

A 2000 áprilisában megjelent feliratos (widescreen) VHS kiadás borítója és kazettája:

Az első hazai VHS kiadás csomagolásába rejtett szóróanyag elő- és hátoldala:
A 2001 novemberében megjelent DVD (widescreen) kiadás borítójaának elő- és hátoldala, a két lemez, valamint a mellékletként adott négyoldalas menű és tartalmi leírás:

A 2002 végén megjelent összevont Epiosde I-II szinkronos (full screen) VHS kiadás borítója és Episode I-os kazettája: