A The Essential Guide-sorozat - IV. rész
Barta Zoltán összeállítása

The Essential Guide to Planets & Moons (1998)

Elérkeztünk a széria első olyan részéhez, melynek The New Essential Guide-ként nem jelent meg új kiadása. Talán ez nem véletlen, hiszen az 1998 augusztusában kiadott The Essential Guide to Planets and Moons jelentette az első visszalépést. Alapvetően a tartalommal talán nem is lett volna olyan nagy probléma, hiszen a több mint száz bolygót és holdat felvonultató könyv ha nem is túl alaposan, de a lehetőségekhez mérten jól áttekinti a témát. A gondot a kissé ötlettelen töltelék jelenti, vagyis a planéták felszínének élővilágát bemutató részek nem sikerültek valami fényesen.

De nézzük szép sorjában. A Planets and Moons követi az elsőgenerációs sorozat bevett szokásait, és ábécé-rendben veszi sorra a filmes és a filmeken kívüli világegyetem planétáit. Ezek a leírások egy adott sémára épülve két oldalt tesznek ki. Az elején megtudhatjuk, hogy a bolygó melyik rendszerben van, milyen a felszíne, milyen fajok lakják, milyen nyelvet beszélnek rajta, és milyen érdekesebb tájékozódási pontok találhatók a felszínén.

A grafikai rész ezt némiképpen követi. A szóban forgó bolygóról egy szeletelés alatt álló dinnyére emlékeztető illusztrációt láthatunk elsőként, melynek így nem sok értelme van. (A geologiailag érdekes rétegződés amúgy nem nagyon tartozik bele a leírásokba.) A mellette lévő, a főbb tájékozódási pontokat feltüntető és azok kinagyított változatait bemutató szemléletesebb metszeti rajznak már több hasznát vehetjük. Az összeállítások első oldalán kötelezően megismerkedhetünk még a bolygók lakosságának jellemző tagjaival, vagy nevesebb személyiségeivel. A grafika ekkor még meglehetősen egyszerű fekete-fehér elemeket vonultatott fel, emiatt a The Essential Guide to Planets and Moons inkább emlékeztet egy húsz évvel ezelőtti földrajzkönyvre, mint az ezredforduló előtt röviddel megjelent Star Wars kiadványra.

A bevezető alapján azt gondolhatnánk, hogy ez a könyv azért beleillik a sorba, de az élővilággal foglalkozó, pontosabban az azt megjelenítő grafikai rész hatalmas csalódást kelt az olvasóban.

A filmekből ismert állatok kivételével a frissen kitalált lények nem annyira egzotikusak. Sorra köszönnek vissza a teknősre, kígyóra, galambra, csigára és más földi állatokra emlékezető lények. Az üdítő változatosságot a filmekhez tervezett, de már a korai stádiumban elvetett szörnyek felvonultatása jelenti. (Remélhetően a hamarosan megjelenő The Essential Atlas nem esik ebbe a hibába.)

Értékelés:
The Essential Guide to Planets and Moons: 3/5


A The Essential Guide to Planets & Moons borítója, valamint néhány oldalpár az első kiadásból: