The Saga of Star Wars
SF Galore - 1977
Barta Zoltán összeállítása

A Star Wars-os témájú újságok gyűjtői nincsenek könnyű helyzetben. A kilencvenes évek végéig meglehetősen nehéz volt hozzájutni a nyugati magazinokhoz, aztán egyszercsak átestünk a ló túlsó oldalára, és hirtelen annyi lett a gyűjtenivaló, hogy a rajongók nagy része azóta kénytelen szelektálni. 1977-ben, az első film premierje után az új rajongói közösségnek persze - amerikában - megvolt a lehetősége arra, hogy az első pillanattól kezdve levadászhassa a sci-fi mérdföldkövéről készült korai sajtótermékeket. Ezek közé tartozott a most bemutásra kerülő SF Galore című kiadvány is.

1977 végén jelent meg az SF Galore első száma (SF a sci-fi röviditése) a Star Trek Galore Inc. kiadványaként, és a nevéből talán nem nehéz rájönni, hogy elsősorban a hatvanas évek legendás sorozatát, a Star Trek-et favorizálta. Ez meg is látszik az újságon, hiszen szerkesztői jegyzet után rögtön egy háromoldalas összeállítás következett az új Trek-hírekről, az utolsó oldapáron pedig kizárólag Star Trek-es relikviákból álló megrendelős dömpingben gyönyörködhettek a vásárlók. (A Star Wars sikerének köszönhetően a Paramount Pictures elég hamar rábólintott a folytatásra, és ebből született meg az első ST mozifilm.) Ezután viszont egy lehengerlő, nyolc oldalnyi terjedelmű (!) SW-cikk következett, és ezzel George Lucas filmje a címoldallal és a hátsó borítóval együtt több mint egyharmadnyi részt foglalt el a 24 oldalas újságból.

A SF Galore-ról érdemes megjegyezni, hogy nem a mai értelemben vett magazin volt, ugyanis az átlagos kiadványokhoz képest jóval nagyobbra sikeredett. A csaknem A/3-as méretű lap elég impozáns látványt nyújthatott mindenhol, ahol csak áruba bocsátották, viszont ennek buktatói elég nyilvánvalóak. Egy ilyen kiterjedésű újságot nemcsak megvenni, hanem hazavinni és elraktározni sem egyszerű feladat, ráadásul az idő múlásával egyre nehezebb az állagát megőrizni. Ehhez társul még a nem az örökkévalóságnak szánt ofszetpapír, és máris megérhetjük, hogy egyes rajongók miért féltik annyira a gyűjteményük bizonyos darabjait.

A képekkel gazdagon illusztrált cikk a korra jellemző módon mutatja be a filmet. Az első Star Wars-film még nem tartozott a mai szóhasználatztal élve 'hype'-olt alkotások közé, emiatt sok múlt az első benyomáson. Akinek tetseztt a hómapokkla korábban megjelent könyv és a képregény, esetleg látta a meghökkentő előzetest a moziban, annak biztosan piszkáéli kezdte a fantáziáját ez az alkotás. Nos, az SF Galore - akkoriban internet még nem lévén - igyekezett a lehető legtöbbet kihozni a rendelkezésre álló anyagból. Az interjúrészletekkel tarkított íráshoz nem kevesebb, mint harmincegy fotót mellékeltek, és ezzel bebiztosították a rajongókat arról, hogy érdemes kiadni ezért az újságért azt az 1 (!) dollárt. (Ha nem csalnak az emlékeim, akkor abban az időben 1 amerikai dollár nagyjából 16 Ft-ot ért.) Egyébként az első és hátsó borítóval, valamint a szerkesztői jegyzettel és a rövidhírek rovattal összesen harmincöt Star Wars fotó látható az újságban.

Ha már a képanyagnál tartunk, és összahasonlítjuk mondjuk a mi legendánkkal, az 1978 áprilisi Rakéta Regényújság fotóival, akkor sok átfedést láthatunk. Ez azonban nem véletlen, hiszen egy adott promóciós képanyagból kellett dolgoznia mindenkinek. De hát kit érdekelt ez annak idején?

A cikk pedig alaposan elmerül a film készítésének rejtelmeiben, kezdve a Flash Gordon-hatástól az egyedivé vált alkotás forgatásának sok emlékezetes pillanatáig. A helyzsnek kiválasztása, a szereplőválogatás, a speciális effektusok magyarázata számtalan olyan kérdés, melyeket abban a korban sokan szerettek vona megtudni. A cikket böngészve pedig lassan érhetővé válik, hogy az SF Galore stábja a helyén kezelte a Star Wars-jelenséget. A váratlan, és szinte letaglózó siker rájuk is hatással volt, és ezt ezzel az újsággal nem is bizonyíthatták volna jobban.

Az újság azért a végén is tartogatott egy kis meglepetést. A rövidhírek rovatban a folytatásról esik szó, melyen egyes pletykák szerint már javában dolgoztak. Bizonyos források arra céloztak, hogy a következő részben eldöl, 'kié lesz a csaj', meg persze Darth Vader és követői egy új csatával térnek vissza a hősök életébe. A harmadik filmben majd Ben Kenobi is visszatér, hogy megpróbálja feléleszteni a Jedi Rendet, hogy harcoljon a gonosz ellen az egész galaxisban. És még annak is megvan az esélye, hogy Alan Dean Foster hamarosan megjelenő regénye adja az alapját a filmnek. Hát kérem, a pletyka, az már '77-ben is pletyka volt...

Az 1977 végén megjelent SF Galore címlapja, a Star Wars-os összeállításának valamennyi oldala, és a hátsó boírtója. (A szerkesztői jegyzet és a rövidhírek képeit nem válogattuk ide.)