A Star Wars Insider története - I. rész
A Fan Club-os időszak
Barta Zoltán összeállítása

Ebben az évben jelent meg az amerikai Star Wars Insider magazin 100. száma, éppen ezért arra gondoltunk, hogy ez alkalomból talán érdemes lenne végigtekinteni a tengerentúli klubújság történetét. Annál is inkább, mert bizony ez a történet tele van fordulatokkal, hatalmas sikerekkel, hullámvölgyekkel és persze rengeteg tanulsággal. Sorozatunk első részében a The Lucasfilm Fan Club Magazine utáni átmenettől kísérjük nyomon az Insider történetét, egészen az Episode II-es (le)váltásig...

A Star Wars Insider története 1994-ben kezdődött, pont akkor, amikor a The Lucasfilm Fan Club Magazine befejezte a működését. Az Insider éppen emiatt került abba a különleges helyzetbe, hogy rögtön a 23. számmal kezdhette a sorszámozását. (Ha így vesszük, akkor a 100. szám még csak a 78. lenne, de hát bele kell számolnunk a Lucasfilm-es számokat is, így lesz teljes a kép.)

A 23. nyitó számmal a Star Wars Insider rálépett a profizmus felé vezető útra. Bár még eltartott egy darabig, míg odaért, ettől függetleneül igyekezett szakítani az elődje elavultnak számító küllemével, és mindent elkövetett azért, hogy folyamatosan emelje az olvasótábora számát. A címváltás egyértelművé tette az irányt: a kilencvenes években visszatért a Star Wars, és az újság gyorsan leközölt két nagyon fontos - hivatalos - bejelentést: 1997-ben a huszadik évfordulóra jön a Special Edition, majd 1998 után számítani lehet az új trilógia megjelenésére. A hír bombaként robbant, és nem csoda, hogy a Star Wars klubhoz ismét ezerszámra csatlakoztak a rajongók.

Fontos dolog volt, hogy elsőként, gyakorlatilag a tűz közeléből tudósíthatták az olvasóikat, és mindezt a korábbi években jól összeszokott stábbal tették. Az évek folyamán csatlakozott hozzájuk Steve Sansweet is, aki kezdetben a hatalmas gyűjteményével került a Lucasfilm magazin oldalaira, később pedig már szakértőként megjelent írásaival szerzett magának egyre nagyobb hírnevet a rajongói körökben.

A most már kizárólag Star Wars-os címlapokkal megjelenő magazin nagy feltűnést keltett, és egyúttal zászlóshajója lett a hivatalos klubnak. A Lucasfilm magazint is jegyző Dan Madsen klubelnök és a publicistából szép lassan főszerkesztővé avanzsáló Jon Bradley Snyder kettőse elérte azt, amit minden rajongó szeretett volna: közel hozni a messzi-messzi galaxist az olvasókhoz. Ez olyan jól sikerült, hogy az elkövetkező években már nemcsak Amerikában, de a világ sok pontján sokan várták az újabb és újabb számok megjelenését.

Az Insider tehát új utakra indult, és erre jellemző volt az immár Jawa Trader-re átkeresztelt megrendelős rovat. Az első számban 18 oldalon(!) terpeszkedő melléklet látta el a Star Wars-os játékok, könyvek, képregények, poszterek, és sok más gyűjteni való megrendelés útján történő értékesítését. A Jawa Trader révén a megjelenésekről értesülhettek az olyan térségben élők is - mint pl. Magyarország -, akik ebben az időszakban még nem juthattak hozzá az ilyen termékekhez.

Az Insider persze nemcsak a játékiparra koncentrált egyre erőteljesebben, hanem az Expanded Universe térhódításának is az egyik alappillérévé vált. Ennek legjellemzőbb pléldája volt az, ahogy a Shadows of the Empire 1996-os megjelenését milyen erőteljesen promotálták. Ez nem volt véletlen, hiszen a '96-os THX-es video-megjelenés és a '97-es Special Edition között a Shadows... feladata volt a figyelem fenntartása.

E korszak első időszakából érdekességként egy borítót emelhetünk ki, még hozzá a 30-as számét. Ezen Han Solo és Jabba látható a Special Edition híressé vált felújított jelenetében. A borítót úgy szerkesztették, hogy kinyítható legyen, és ennek révén a vásárló szélesvásznúként láthassa a képet. Az ötlet nagyon hatásos volt, annak ellenére, hogy a felhasznált kép igyencsak gyenge minőségben került a címoldalra.

A Star Wars Insider magazin első korszakának borítói a 23-31. számig (A cikk végén a korszak összes számának borítója megtekinthető nagyobb felbontásban):

A Special Edition hatalmas lendületet adott az Insider-nek. Amerikában a Star Wars immáron ötödik(!) mozis premierjét valóságos hisztéria kísérte, és mivel ekkor már csak néhány hónap választotta el a filmvilágot az Episode I forgatásának kezdetétől, ez a felfokozott hangulat nemcsak az előző húsz évnek szólt. Az Insider tehát tovább modernizálódott. A magazin új fejlécet kapott - ami nem ártott neki, hiszen az addigi egy kicsit még egy átlagos fanzine-ra emlékeztetett, és a design mellett a tartalom is egyre inkább megfelelt egy világszerte keresett magazinnal szembeni elvárásoknak. Ekkora forrott ki az a stílus, mely hosszú éveken át az Insider jellemzője volt.

A 32-es utáni számok még jó sokáig foglalkoztak a Special Edition körüli felhajtással, amely az 1997-es év végi VHS-megjelenéssel zárult le.

De ez év nyarán már megindult az új trilógia első részének forgatása is, éppen ezért az évekkel korábban indított Prequel Update című sorozat is új értelmet kapott. Ebben Rick McCallum ejtett el kisebb-nagyobb informácós morzsákat a készülő filmről. Mindezt persze úgy tette, hogy a kelleténél többet azért ne áruljon el, de a figyelmet azért megfelelően ébren tartsa. (Egyébként ő árulta el azt is, hogy a Star Wars Saga a korábban tervezett kilencről hat részesre zsugorodik.)

Ehhez az időszakhoz köthető az Insider első dupla-borítós megjelenése is. A 35-ös szám újságosoknál kapható változatán egy tusken, míg az előfizetői változaton egy TIE-Fighter pilóta látható. (Mindekettő az akkoriban startoló Star Wars Magic of Myth kiállítás jelmezeit ábrázolta.) Ez, vagyis a duplaborítóval megjelenő számok divatja az elkövetkező években csak ritkább alkalmakra volt jellemző, napjainkban viszont már mindennapos rutinnak számít.

A Star Wars Insider magazin első korszakának borítói a 32-35. számig (A cikk végén a korszak összes számának borítója megtekinthető nagyobb felbontásban):

A 36-os számtól indult be igazán az Episode I korszaka, hiszen ekkor már címlapos sztoriként tálalták az új trilógia munkálatainak eseményeit. A vezércikk mostantól egyre nagyobb terjedelemben szólt az új trilógia nyitófilmjéről, és a magazinban egyre többször bukkantak fel a film szereplőiről készített összeállítások és a velük rögzített interjúk. A világ - és főleg Amerika - folyamatos Star Wars lázban égett, és ezt az Insider remekül kihasználva egyre jobb és jobb riportokkal igyekezett meglovagolni. A magazin színvonala talán ekkor ért a csúcsra. Ekkoriban egészségesen egyensúlyozva jelentek meg írások az új és a régi trilógiáról, a frissen megjelenő játékokról, és általában maradt hely a művészeti részlegnek is.

A 38-as szám megjelenésekor egy különleges címlappal találkozhattak a rajongók. A világon szinte egyforma népszerűségnek örvendő animációs sorozat a The Simpsons (nálunk Simpson család) két főhőse, Bart és Homer csapnak össze, mint Luke Skywalker és Darth Vader a Birodalom visszavágban. Ez a címlap aztán annyira megtetszett a sorozat alkotóinak, hogy egy aktuális VHS-kiadásukhoz ezt használták fel. Egy olyanhoz persze, amely tartalmilag Mark Hamill vendégszereplése révén elég sok Star Wars-os utalást is hordozott.

A 40-es számnál azonban, amely szintén dupla borítós kiadásként jelent meg, történt egy kis postázási probléma, amit a gyermekeknek szánt Star Wars Kids magazin 'mutatványszámának' ingyenes kézbesítésével igyekeztek korrigálni. Mivel a rajongók számát tekintve ez igen nagy mennyiségnek számított, ezért biztosan nem dícsérték meg a felelősöket. (Hogy ez mennyiben járult hozzá a két évvel későbbi kiadóváltáshoz, azt nem tudhatjuk, de talán lehetett hozzá valamennyi köze.)

A 40. és a 41. számhoz kötödik még egy érdekesség. Az Insider-ben ugyanis megpróbálkoztak a német magazinban sikeresen működő poszterrel, de ez valahogy nem jött be az amerikai újság olvasótáborának, ezért hamar elfeledkeztek róla.

Sajnálatos módon ekkoriban kezdődött el az a macera, mely az Észak-Amerikán kívüli rajongókat súlytotta. A 42. szám után született először arról döntés, hogy a Star Wars Insider-t ne lehessen olyan országokban árusítani, ahol van saját hivatalos magazinja a helyi Star Wars klubnak. Ahol meg az sincs, annak meg minek. A döntés világszerte felháborodást váltott ki, főleg azokban, akik addig rendületlenül gyűjtötték az Star Wars Insider-t, és a továbbiakban sem szerettek volna lemondani róla.

A Star Wars Insider magazin első korszakának borítói a 36-42. számig (A cikk végén a korszak összes számának borítója megtekinthető nagyobb felbontásban):

És jött az igazság pillanata, az első rész bemutatójának időszaka. A 43. szám borítóján a mai szemmel meghökkentő 'Revenge of the Sith' felirat harsog, de persze ez csak véletlen. Öt évvel a harmadik rész címének bejelentése előtt ez nem lehetett tudatos kiszivárogtatás...

Aztán a 44. számnál ismét volt egy kis baki. A borítón, a vonalkód felett olvasható ugyanis a számozás, és ezt gondatlan kezek 39-nek jelölték. Elég nagy blamázs volt, és akadt olyan eset is, amikor az árusítóhelyen filctollal áthúzták a rossz számozást, és odaírták a helyes 44-est.

Egy igazi meglepetést a 47-es szám tartogatott az olvasóknak. A borítón ugyanis Mara Jade (!) néz le ránk, méghozzá egy profi model, Shannon Baksa megformálásában. (A hölgy a házasságkötése után felvette a McRandle nevet.) Nos, Mara Jade a Decipher legendás CCG kártyasorozata miatt kelt életre. Ebben az időben egy kiegészítő csomaghoz néhány Expanded Universe-es karaktert ismeretlen arcokkal személyesítettek meg, de közülük Shannon volt talán az egyetlen, aki a rajongói találkozókon a mai napig is osztozik a filmes karakterek dicsőségében.

A 2000 nyarán megjelenő, ünnepinek is mondható 50. szám Hayden Christensen, a frissen kiválasztott Anakin Skywalker fotójával jelent meg, és egy exkluzív tízoldalas interjúval köszöntötte a sikervárományos kanadai színészt. Ezt a kiadást Goerge Lucas Ausztráliából, az Episode II forgatási helyszínéről küldött levele tette még izgalmasabbá. Ebben az egekeig méltatja az Insider fontosságát, és Dan Madsen-nek külön gratulál a sikerhez. Pedig ekkor már nyilvánvaló volt - vagy legalábbis annak kellett lennie -, hogy milyen mértékű leépítések várhatóak a Lucasfim-nél, és hogy ez mennyiben érinti majd a Star Wars Insider stábját.

Aztán beütött a krach. Hónapokig csúszott az 51-es szám megjelenése, és nem volt nehéz kitalálni, hogy valami komoly gond van az Insider háza táján. Amikor nagy nehezen megjött az újság, még egy komolyan összerakott magazin volt, pedig milyen nehéz lehett úgy dolgozni, hogy tudták: ez az utolsó Star Wars Insider, amit ők csinálhattak. Ekkor már ránkvirradt az Episode II korszaka, de egy kiadó, a Wizards of the Coast már ott állt a küszöbön, és türelmetlenül várta, mikor veheti át a Star Wars birodalom egyik ékkövének számító magazin kiadási jogát.

Az 51-es számmal tehát lezárult egy korszak, mely után a Star Wars Insider már nem volt olyan, mint azelőtt. Dan Madsen és Jon Bradley Snyder távozásával véget ért a rajongók által szerkesztett magazin korszaka...

(Folytatjuk)

A Star Wars Insider magazin első korszakának borítói a 43-51. számig (A cikk végén a korszak összes számának borítója megtekinthető nagyobb felbontásban):
A Star Wars Insider magazin első korszakának borítói a 23-51. számig:

Star Wars Insider #23

Star Wars Insider #24

Star Wars Insider #25

Star Wars Insider #26

Star Wars Insider #27

Star Wars Insider #28

Star Wars Insider #29

Star Wars Insider #30

Star Wars Insider #30 (kihajtva)

Star Wars Insider #31

Star Wars Insider #32

Star Wars Insider #33

Star Wars Insider #34

Star Wars Insider #35 (1)

Star Wars Insider #35 (2)

Star Wars Insider #36

Star Wars Insider #37

Star Wars Insider #38

Star Wars Insider #39

Star Wars Insider #40 (1)

Star Wars Insider #40 (2)

Star Wars Insider #41

Star Wars Insider #42

Star Wars Insider #43 (1)

Star Wars Insider #43 (2)

Star Wars Insider #44

Star Wars Insider #45

Star Wars Insider #46

Star Wars Insider #47

Star Wars Insider #48

Star Wars Insider #49

Star Wars Insider #50

Star Wars Insider #51