Star Wars Heritage Cards
Barta Zoltán összeállítása

A világ legnagyobb játékkártya gyártó cégei között számontartott TOPPS idestova három évtizede foglalkozik Star Wars-os sorozatokkal. A filmes premeierek mellett számos alkalom kínálkozott a különböző sorozatok megjelentetésére. Éppen ezért amikor 2004-ben, a klasszikus trilógia DVD-kiadásának idején piacra dobták a Star Wars Heritage (Örökség) szériát, két legyet ütöttek egy csapásra. Először is sok kártyagyűjtő álma vált valóra, hiszen a 120 lapból álló alapszéria összefoglalja a teljes Saga-t. Másodszor pedig egy olyan sorozattal gazdagodhattak a gyűjtemények, amelyek a hetvenes-nyolcvanas évek designjával kerültek forgalomba. Ezzel a TOPPS hatalmas sikert könyvelhetett el, hiszen a régi sorozatokról lemaradóknak is tudott valamiféle kárpótlást nyújtani. (Akik meg huszonöt-harminc éve gyűjtik a kártyákat, szintén örültek, ugyanis az új filmek lapjai is a régiek mintájára készültek.)

A Heritage-sorozat a legjobb pillanatban érkezett, hiszen az Episode III premierje előtt a legfontosabb esemény valóban a trilógia DVD-kiadása volt, és ennek apropóján a háttéripar jó néhány szereplője igyekezett retrós termékekkel piacra lépni. A kártyánál nem volt sok gond, a TOPPS ugyanis saját egykori szériáit ültette át az összes filmre. Azért arra gondosan ügyeltek, hogy a lapok ne pusztán a régiek koppintásai legyenek, hanem a rajongók olyasvalamit kapjanak a pénzükért, amit érdemesnek tartanak a megvásárlásra.

A sorozatban a legtöbb lap - szám szerint 27 db - szól az első, Star Wars címen bemutatott, később A New Hope alcíműre keresztelt filmről, és a legkevesebb, mindössze 8 db a harmadik részről. Ez utóbbi valamelyest érthető ugyanis a megjelentetés idején a film még igencsak félkész állapotban volt, a premiertől pedig még több hónapnyi távolságra voltunk.

A lapok kialakításának módja a klasszikus trilógia esetében megmaradt az eredetit utánzónak, és a prequel-trilógia részeit is ebben a formában láthatjuk viszont. Magyarán az A New Hope és a The Phantom Menace a sarkában a Star Wars-logoval, a The Empire Strikes Back és az Attack of the Clones az alul jellegzetesen sarkított kerettel, valamint a Return of the Jedi és a Revenge of the Sith az előre ugró hatást imitáló kerettel. Színben azért jelentősen eltérnek egymástól a filmekhez tartozó lapok, és ami ennél is fontosabb, nem cselekmény, hanem készítés szerinti sorrendben követik egymást az epizódok.

A 120 lap között igen sok az érdekesség, ugyanis a kihagyott jelenetek mellett más kamerállások képeit is beválogatták a sorozatba. Akinek pedig ez sem lenne elegendő és a pénztárcája többet is elbír az alapszériánál, akkor bátran gyűjtheti a 2x6 lapból álló fémfóliás, a 30 lapos matricás és a 6 lapos promo-sorokat. (A promo lapok értelemszerűen egy-egy filmből lettek válogatva.)

A 2004-ben megjelent Star Wars Heritage-kártyasorozat néhány lapjának elő- és hátoldala: