A mese végtelenjén...
Hóhányó, 1984 december
Barta Zoltán összeállítása

A nyolcvanas években a Pajtás című gyermekmagazin időnként előrukkolt néhány különszámmal is. Ezekben menetrenszerűen felbukkantak a Csllagok háborúja hősei, éppen emiatt nem véletlen, hogy nemcsak akkori, a huszegynéhány évvel ezelőtti vásárlók, de a mostani gyűjtők körében is rendkívül népszerűek e kiadványok.

A Jedi visszatér hazai bemutatója után három hónappal megjelent írás különlegessége, hogy meglepően pozitív kicsengésű. (Abban az időben ez nem számított csúszásnak, hiszen egy-egy filmet évekig is játszottak a mozik.) A cikk szerzője érezhetően nem pusztán rajongói megközelítésből védte a film(ek)et, hanem megpróbált árnyaltan fogalmazni azokra a kérdésekre, melyek a trilógiával kapcsolatban felvetődtek. Ebből a cikkből érezhetően árad az a fajta szemlélet, mely jóval többnek és a kor itteni színvonalát meghaladónak ítéli a messzi-messzi galaxis történeteit. Nem próbálja lebeszélni a gyermekkorú olvasókat a Jedi visszatér megtekintésének élményéről, sőt, arra buzdítja a fiatalokat, hogy bátran álljanak ki a véleményük mellett.

Akkoriban pedig ez igen nagy szó volt...

Az 1984 decemberében megjelent Hóhányó (Pajtás magazin) borítója és a Mese végtelején... című cikk oldalai. Az oldalak rájuk kattintva nagyobb méretben is megtekinthetőek.