Lanna, az elveszett (6. rész)
Rajongói novella - Írta: Markovics László

"Mert találkoznak azok, akiknek találkozniuk kell." - jutott eszébe Lannának hajdani mestere, Fisto kedvenc szólása, miközben a végtelenbe nyúló csatornában mászott felfelé. A cső csupasz fémfalába épített fogózkodók hidegek, és csúszósak voltak. Próbára tettek volna bárkit, aki fel akart mászni a hűtőtoronyba. Persze nem jelenthettek kihívást egy Jedi számára.
Lanna egyenletes és töretlen tempóban mászott felfelé. Most igazán örült annak a pár kesztyűnek, amit a karbantartóknál talált. Már túl lehetett az út felén, szédítő mélységet hagyva maga mögött. A csatornában szinte szélvihar tombolt, a légáramlatok hevesen kaptak bele a Jedi nő köpenyébe, és olykor a hideg falhoz szorították Lannát. De ez sem tartóztathatta fel őt.
A csövek erős visszhanggal verték vissza az állomás megannyi, ide is beszűrődő zaját, és ettől még kísértetiesebbé vált ez a sötét, sivár hely.
A Jedi csak mászott tovább. Közben gondolatai messze jártak innen, a távoli múltban, egy másik világban időztek. Eszébe jutott Coruscant, a főváros, ahol fiatal éveit töltötte. A Jedi templom, ahol élt. Amikor utoljára ott járt, vagy húsz éve. Akkor ott állt a torony tanácstermében, a Rend legnagyobb mesterei között, kihallgatáson. Mindnyájan őt nézték, a legtöbbjük sajnálkozva, mások értetlenül. Ők mind sokra tartották a húszas évei végén járó Jedi nőt, hisz jól ismerték Lannát. Fiatal kora ellenére már kiharcolta a Renden belüli elismerést, valóságos hősnek számított. Éveken át küzdött a peremvilágokat sanyargató kalóz klánok ellen, és kivette részét a Rancorn mutánsok megfékezésében is, több száz telepes életét mentve meg ezzel. Egyes mesterek a tízezer Jedit számláló Rend ötven legjobb kardforgatója között tartották számon őt, és mindnyájan úgy gondolták, hogy egyszer nagy mester válik majd belőle. De tévedtek. Még Yoda is. Pedig Lannában megvolt minden. Mentális képességei túlmutattak fiatal korán, az Erő egyes dimenzióiban a mesterekkel vetekedett a tudása. És mégis elbukott.
Akkor, húsz éve, azért állt a Tanács előtt, mert úgy döntött, kilép a Rendből. Súlyos döntés, egy másik élet választása, egy látszólag könnyebb életé. A Jedi-rend szigorú szabályain, konvencionális megkötésein kívüli élet választása. S mindez egy egyszerű emberi érzelem miatt. Az érzelem, amely átszakította a Jedi-kondicionálás védőburkát, és elseperte a megkötéseket.
A szerelem. Lannát a fiatal Jedi nőt legyőzte ez az érzés. Szerelmes lett egy férfiba, és úrrá lett rajta ez az elsöprő erejű szenvedély. Többé már nem volt Jedi. Ott állt akkor a Tanács előtt, hogy búcsút mondjon nekik, örökre.
A Jedi-rend alapköve a megértés, mások szabad akaratának tisztelete. Elfogadták hát Lanna döntését is, és sajnálkoztak az elvesztése miatt.
Lanna átnyújtotta nekik Jedi mivoltának szimbólumát, a fénykardot, amely addig a mindene volt. De ekkor megszólalt Yoda, és amit mondott, az mindenkit meglepett.
- Tartsd te csak meg a kardodat! Most elmész tőlünk, és ez rossz - az idős mester itt kivárt, szemeit lehunyta. - De egyszer, kezedben a karddal, még lehetsz te Jedi újra - mutatott Yoda Lannára, és apró kezével elbocsátó mozdulatot tett. - Menj most!
Lanna megtartotta a kardot, bár nem fogta fel, mire céloz a mesterek legnagyobbika, ahogy a többi mester sem értette Yoda döntését. De persze elfogadták mind, hiszen az ősöreg Yoda bármelyiküknél jobban ismerte az Erő akaratát. Lanna elhagyta a templomot és Coruscantot. Hátat fordított a Rendnek, és egész addigi életének is.
Hosszú évek teltek el abban a másik életben, a választottban. S lassan megváltozott minden. A szerelem megkopott, a szabadságnak pedig csak az árnyéka maradt meg. Háború tört ki, amely felforgatta a galaxist, szenvedést és pusztítást hozott valamennyi világra. Lanna, ekkor már rég nem élt az Erővel, mégis érezte a sötétség terjedését, ahogy árnyék borult az egész Köztársaságra. Egy napon, melyet Lanna nem felejt el soha, ismét megváltozott minden. Véget ért a klón háború. A szenátusi ülésen bejelentették az Új Rend megszületését. A Jediket pedig ÁRULÓK-nak bélyegezték, és egész rendjüket pusztulásra ítélték. Lanna szinte fájdalmat érzett, és életében talán először úgy zokogott, akár egy gyerek. Nem kellett meditálnia és koncentrálnia sem, mert a Jedik pusztulása hangos kiáltásként robbant az elméjébe, olyan kínnal töltve meg a lelkét, amit még ő sem bírt elviselni.
Ezután jöttek az álmok, az intenzív látomások. Lanna nem akarta az Erőt, de az Erő akarta őt. A galaxisban ténykedő Jedik ekkor már nem éltek, eggyé váltak az Erővel, Lanna előtt pedig olyan intenzitással nyíltak meg a mentális csatornák, amiről a hajdani mesterek álmodni sem mertek volna. Lanna ismét Jedi volt, hatalmasabb, mint valaha. És pontosan tudta, mit kell tennie. Újra magához vette régi fegyverét, hogy ha kell, azzal tegyen igazságot az új, sötét világban. Évekig kutatott, számtalan bolygót bejárva kereste hajdani társait, de nem talált egyet sem. Még Jediként is nehezére esett elfogadni a tényt, hogy talán ő a Rendjük egyetlen túlélője. Bár néha, egy-egy rövid időre, mintha érezte volna mások jelenlétét az Erőben, és pont Yoda villant fel ezekben a tünékeny pillanatokban. Mintha megsúgta volna Lannának, mit kell tennie. Az álmok mindig ugyanazt mutatták, a szörnyű építményt, a pusztítás eleven gépezetét, valahol a jövőben...
Neki pedig meg kellett akadályoznia, hogy felépüljön.
Lanna itt a Colloduthon már megtette a dolgát, ahogyan az élő Erő vezette tetteit, és eljött az ideje a távozásnak.
A Jedi nő felnézett, és látta már a csatorna felső peremét. A huzat alábbhagyott, de még hidegebb lett, ahogy a hűtőkupolához közeledett. Odafentről fehérre deresedő csövek, és vastag energiakábelek csüngtek alá.
Lanna egyszerűbb módját is választhatta volna a kijutásnak, de mostanra a szinteket teljesen elszigetelték egymástól. Ha harc nélkül akart eljutni a hajójához, vagy bármilyen hajóhoz, csak ez az út maradt. Nem akart konfliktust, mert nem akart ölni. Még klónokat sem.
Végre felért és megpihenhetett. Szüksége is volt rá, nem csak fizikailag fáradt el, de az Erőben is zavar támadt, amit tisztáznia kellett. Félredobta az átnedvesedett kesztyűket, összehúzta magán a kopott köpenyt, s lehunyta a szemét. Túl volt az út felén, talán a nehezebbiken. Miután átmegy majd a kupolán, a hűtőcsatorna másik csövén kell leereszkednie a megfelelő szintig, és ez órákig is eltarthat. Előtte össze kellett szednie magát.

Kido kapitány, Han Soloval egy apró turbólift kabinjában száguldott a legalsó szint felé a Colloduth raktár zónájában. A liftet a kódhengerrel tudták beüzemelni, a kis kulcs minden kaput megnyitott előttük.
A fiúnak megakadt a tekintete kapitány csuklóján, a bilincs maradványain.
- Leszedem, kapitány - nyúlt Han a kis övtáskájába, s máris kezében tartotta az egyik apró szerszámot.
- Ó, már el is felejtettem, szinte megszoktam - tartotta oda a kezét Kido a kadétnak. Az ügyes fiú pedig pillanatok alatt megszabadította a karperecektől. Közben leértek, a lift megállt, az íves ajtó sziszegve félresiklott. A koréliaiak kiszálltak a felvonóból, és a jeladót követve mentek tovább. A hatalmas raktárcsarnokba érve Kido megállt. Itt mindenféle lebegő, guruló, és lépegető rakodógépek dolgoztak serényen. Gondos összehangolással folyt a munka, logisztikai droidok felügyelete mellett. Az irányító robotok a magasban futó kabinjaikból vezérelték az alattuk munkálkodó egyszerűbb gépeket.
- Hát ez gyalogszerrel nem lesz könnyű - jegyezte meg a kapitány, felmérve a roppant csarnokot. De Han addigra már egy kis siklóban ücsörgött, amit a kapitánya mellé vezetett.
- Nem ül be, kapitány? - kérdezte hetykén a felettesét.
- Dehogynem - s azzal Kido már be is csúszott a fiú mellé, a nyitott gépbe.
Nem győzött csodálkozni Han leleményességén. Mi is lenne a fiú nélkül?
- Arra megyünk! - mutatott a kapitány a konténerek távoli sora felé, miután leolvasta a szken monitort. A sikló zümmögve indult a megadott irányba. Nem sokra rá egy nyitott katonai sikló kúszott be a csarnok külön bejáratán. A nehézkes gép leereszkedett, és páncélos klónok ugrottak le róla.
A katonák szétszéledtek, fegyverrel a kézben kutattak. Az egyikük talált is valamit, és jelentette a parancsnokának, aki a sikló irányítófülkéjében állt. A klón felvette az elevátor padlójáról a bilincsmaradványokat, és odamutatta a tisztnek. A hadnagy bólintott, és a kiborghoz fordult.
- Itt lesznek valahol. A bilincs megvan.
- Az jó. Nagyon jó, tiszt úr - lihegte Perin. - Nyomjelzős bilincs, ez ám a szerencse! Most meglesznek, mind a kettőt elkapjuk! - mondta eszelősen.
A klón parancsnok elfordult Perintől, és visszaintette katonáit a sikló fedélzetére. A gép motorja felzúgott, a sikló remegve lendült a magasba, és továbbsuhant a raktárcsarnokba vezető légifolyosón.

Lanna kifújta a levegőt és sóhajával együtt a fáradtsága is elszállt. Ismét kinyúlt az Erővel, de mintha a kupola vastag falai árnyékolnák le, nem látott tisztán. Nem is próbálkozott tovább, lerázta magáról a kétségeket, és elindult az átjáró felé. A hűtőberendezés csőrengetegéből tompa zúgás hallatszott, amit olykor megszakított az automaták kattogása. A kupolaátjáró szinte teljesen sötét volt, csak az elkoszolódott szervizlámpák pislogtak bágyadtan.
A Jedi megállt, a sötétbe meredt. Volt ott valami. Valaki. Sötétség a sötétségben, egy lelketlen test. Áthatolhatatlan akadály.
Megmozdult, és alakot öltött. Előlépett az árnyak közül a legsötétebb árny. Fekete vértje ridegen csillogott, iszonytató fémmaszkja halált sugallt. Élt és lélegzett, de nehézkes légzését gépek segítették. Ott tornyosult a csövek kipárolgásának ködében, és Lannát várta.
A Jedi még sohasem találkozott Sithtel, még csak nem is látott egyet sem. Csupán hajdani, rég megkopott tanulmányaiból emlékezett rájuk. Mégis biztosan tudta, hogy aki ott áll előtte, csakis egy Sith Lord lehet. Lanna fejében ismét felhangzott Fisto mester mondása: "Mert találkoznak azok, akiknek találkozniuk kell." És Yoda mester szavai: "De egyszer, kezedben a karddal, még lehetsz te Jedi újra."
Ekkor a fekete lovag is megszólalt, félelmetes, mély hangon beszélt.
- Mi a neved? Hadd tudjam meg, mielőtt megöllek, Jedi! - köpte oda a szavakat Darth Vader, kétséget sem hagyva szándékai felől.
Lanna megrázta magát, hagyta, hogy gondolatai kitisztuljanak. Nem érzett sem félelmet, sem haragot a nyomasztó alak iránt, amikor válaszolt.
- Elég annyit tudnod, hogy engem föl nem tartóztathatsz. Takarodj az utamból! – mondta, s szavait Erővel töltötte meg.
De az Erő fuvallata szétfoszlott a fekete páncélon. Vader maszkjából horkantásként tört fel a gúny.
- Ennél azért többre lesz szükséged, Jedi! - sziszegte, és baljával kinyúlt a másik felé. Az intenzív és váratlan Erő-lökés méterekkel taszította hátra Lannát. A Jedi tompította az esést, és sikerült talpon maradnia. Kardja máris életre kelt, ahogy felvette a klasszikus küzdőállást. A Sith Lord kezében is felvillant fegyvere, vörös fénybe vonva gazdája vasmarkát. Vader megfontolt léptekkel indult a Jedi nő felé, aki nyugodtan állt, szinte szelíden nézte őt.
De nem várta meg, hogy a Sith rátámadjon. Ehelyett a magasba lendült, és ugrott, lézerkardjával fentről sújtott a fekete sisak felé. Vader elütötte a pengét, s villámgyorsan ellépett, a mögötte leérkező Lanna pedig máris egy oldalvágással próbálkozott. A fekete lovag ezt is könnyen hárította, az ezt követő gyors döféssel együtt, de kissé meglepődött apró ellenfele bátor támadásain. A Jedi nő hátraugrott, hogy teret nyerjen, és ismét nekirontott sötét ellenfelének. Lanna csak a gyorsaságában és ügyességében bízhatott, nem hagyhatta, hogy az erős Sith kezdeményezzen, ezért próbálta az általa legjobban ismert Ataro-stílus gyors és lendületes támadásait. A nagy ívű, elsöprő erejű ütéseit gyorsan váltogatta rövid döfésekkel, és ez majdnem bejött. Lézerének hegye végigszántotta Vader mellvértjét, sekély olvadt csíkot égetve abba. A Sith megakasztotta a Jedi pengéjét, majd dühösen lökte el magától ellenfelét. Ideje volt bemutatkoznia. Leckét adnia a Jedinek. Két marokra fogva kardját, iszonyú erővel vágott a másik felé. Lanna levédte a csapást, de hátratántorodott erejétől. A következő vágások pedig még erősebbek és gyorsabbak voltak, a Jedit meghátrálásra kényszeríttették. Vader erejét saját dühe növelte egyre inkább, és Lanna már csak védekezni bírt, ellentámadásra nem is gondolhatott. Végül megelégelve a dolgot a magasba szökkent, egyik kezével elkapott egy kábelt, és felhúzta magát a terem fölött átívelő traverzre. Ott állt a fémgerendán, öt méterre Vader feje felett, onnan nézett le dühöngő ellenfelére. Félreseperte az arcába hulló hajtincset, és ledobta ócska köpönyegét, már egyáltalán nem fázott. Az alatta fel-le járkáló Sith is követte példáját, letépte magáról megperzselődött fekete köpenyét, mely a padlóra hullva füstölgött tovább. Mindketten Erőt gyűjtöttek a folytatáshoz. Véget ért az első menet.

Couroscant főterén magányosan meredt az ég felé a Sith templom obszidián tornya. A sötét épületóriást senki és semmi sem közelíthette meg, még a légifolyosókat is elterelték ebből a szektorból. Az építmény oszlopcsarnokában sötét gránitszobrok álltak egymás mellett, a hajdani nagy Sitheknek állítva örök emléket. Élesen kitűnt közülük a csarnok mentén sorfalat álló császári testőrök vérvörös páncélruhája.
Palpatine lassan sétált végig a teremben, sorra nézve a hajdani mestereket. Mindnyájuk történetét ismerte, Darth Bane-től kezdve, egészen a bölcs Darth Plagueis-ig. És a történet vége, ő maga. A saját szobra majd a templom előtt áll, ahová való, és a legnagyobb lesz. Mert a legnagyobb Sith mégiscsak ő volt, a tettei magukért beszéltek. Ő, Darth Sidious győzte le a Jediket, így ő vált a galaxis legnagyobb urává.
Ezen magasztos gondolatok közepette, egyszer csak megállt, szinte megdermedt. Fejét felszegte, akár a szimatot fogott vad. Jelzést kapott a távolból, a messzi Colloduthról. Úgy nyúlt ki az Erőben sötét csápjaival, akár Kaminó mélytengeri szörnyei. S tudatával máris ott volt az állomás hűtőtornyában, a küzdők között. Érezte az Erők összecsapását, hallotta a túlterhelt lézerek mély búgását, szinte látta az egymásnak feszülő kardok kék és vörös izzását. A harc talán épp most folyik, vagy a közeljövőben fog majd. Ezt pontosan nem tudhatta, ahogy a kimenetelét sem.
De erős volt az a másik. Az a Jedi. Ezt biztosan érezte. És mi lesz, ha Vader marad alul, ha elbukik a tanítványa? Nagy veszteség lenne, nehezen pótolható. Bár Sidioustól nem is állt olyan távol a gondolat, hogy akár vén fejjel is új tanítványt keressen. Ha kedvenc tanítványa netán elpusztulna, legfeljebb majd neki is szobrot emeltet valami kiemelt helyen.
Ilyen volt a Sith humor.

Lanna könnyedén, de stabilan állt a keskeny konzolon, le sem véve szemét az alatta álló fekete lovagról. Vader gépi lélegzésének sziszegése betöltötte az egész kupolát. A Sith hirtelen felugrott, és lesodorta ellenfelét a tartóról. Mindketten csattanva érkeztek a padlóra, és a kardok ismét összecsaptak. Az egymáson táncoló lézerek vad villogása bevilágította a félhomályos termet, őrült árnyjátékot vetítve az ívelt falakra. Vader erős csapásokkal igyekezett levágni a Jedit, ám az hol kivédte azokat, hol eltáncolt előlük. Lanna kiegyensúlyozott ritmusban védekezett, jól beosztva erejét, és folyton kereste ellenfele gyengéit, várta, hogy hibázzon. Hiába várta. Vader minden csapás után visszarántotta kardját és mindig blokkolta a másik már kiismert riposztjait. Ám Lannának nem csak ennyiből állt a tudása. Stílust váltott.
Egy villámgyors oldalvágást indított jobbra, közben széles terpeszbe ugrott, és máris balra vágott a fekete lovag törzse magasságában, amit Vader épp, hogy kivédett, és a kéken izzó kard azonnal a Sith lábszárára sújtott. Vader kissé elkésett a védekezéssel, a Jedi pengéje centikre belehatolt, átégetve fémet, drótokat, és a szintetikus szövetet. A Sith Lord, szabad kezével Lanna arcába vágott, a Jedi hátraesett, a kardját is elejtve. Darth Vader nem érzett fájdalmat, de a létfenntartó automatika jelezte neki a sérülést. Dühösen, de friss sérülésétől kissé lelassulva rontott földön fekvő ellenfelére. Lanna oldalra hemperedett a felé sújtó fénykard elől, de még így is érezte annak hőjét.
A Jedi még fektében magához hívta kardját az Erővel, s félig térdelve védte a következő kardcsapást, aztán a Sith, sérült lábhajlatába rúgott, amitől az megbicsaklott. Ezt még egy gyors rúgás követte a sötét harcos hasi konzoljába, és ez, az Erővel megtoldott rúgás méterekre lökte el Vadert. Lanna talpra szökkent, fájdalmairól nem vett tudomást, de az ütéstől még kissé kábult volt. Nyert néhány másodpercet, amíg Vader is felugrott. A Sith Lord máris újra támadott, a Jedi tovább védekezett az akna felé hátrálva. Lanna megpróbált oldalra táncolni, de ellenfele zárta a szögeket, egyre terelgetve őt a mélység felé. A Jedinek nem kellett hátranéznie, pontosan tudta mennyire áll az akna peremétől, ahonnan nem is olyan rég mászott elő. A vörös kard sisteregve csapott le, a kék ellencsapással védte az ütést. Égett fém szaga vegyült az ózontól terhes levegővel. Lanna agyában kirajzolódott a mély akna, és a közepén végigfutó fémoszlop. Egyre hátrált, ahogy a Sith előrenyomult, már csak lépések választották el a mélységtől.
Lanna koncentrált, összpontosított, és tökéletes időzítéssel cselekedett. Felugrott, és páros lábbal rúgott Vader mellvértjébe, onnan dobbantva röppent a magasba, elegáns hátraszaltóval ívelve át a mélységet, és puhán érkezett meg az oszlop keskeny peremére. A Sith Lord kardja lesújtott, de csak a levegőt hasította ott, ahol az imént még a Jedi állt. Darth Vader dühös fújtatással rántotta ki kardját az átolvadt padlólemezből. Szemtől szemben állt ellenfelével, mindössze hat méter és egy végtelenül mély akna választotta el tőle. A fekete lovag elengedett egy Erő-lökést, hogy a mélybe taszítsa, de ez már nem érte váratlanul Lannát. Az Erők kioltották egymás energiáját, megremegtetve az akna hideg levegőjét. Lanna nyugodtan állt a vékony oszlop merevítő tányérján, lazán tartva kardját, pihent és figyelt. Az arca verítéktől csillogott, a szája sarkából vér szivárgott, nemes vonásait kissé megtörte már a kimerültség. Vader is fáradt volt és némi időbe telt, mire a páncél automatika stabilizálta felgyorsult életfunkcióit.
Mindkét harcos a döntő összecsapásra készült.

<<< 5. rész

7. rész >>>