Lanna, az elveszett (4. rész)
Rajongói novella - Írta: Markovics László

Han Solo még sietősebben igyekezett vissza a dokkba, mint ahogy elhagyta azt a jó szórakozás reményében. Odahaza sokszor hallgatta a részeg csempészek meséit, akik többször is meglátogatták a Colloduth hírhedt negyedét. A bázis szuperszintje a hazárdjátékosok fellegvára volt, akadtak, akik egyetlen éjszaka meggazdagodtak itt a kártyaasztal mellett. Márpedig Hannak igen jól ment a játék, és nem akarta kihagyni a lehetőséget.
- Hogy lehetek ilyen hülye? - tette fel magának a kérdést már vagy tizedjére, mióta észrevette, hogy nincs nála a belépőkártyája. Persze magyarázhatta ő a szektorőröknek, hogy hová készül, és mit akar. A durva, kutyafejű dug elzavarta, még meg is fenyegette a koréliai fiút.
- Kártya nélkül nem léphetsz a szuperszintre, te csavargó! - visszhangzott még mindig Han fülében a dug, géppel modulált hangja.
A fiú villámsebesen fúrta át magát a kúszójárdán közlekedők áradatán, a lebegő vontatónál pedig kis híján a verést is megkockáztatta a tolakodásával. De végre a turbóliftben volt, és már csak méterek választották el a hangárszint bejáratától. Amint kilépett a központi dokk forgatagába, észrevette, hogy valami megváltozott. Tizenhét éves kora ellenére már egész jól kifejlődött a híres koréliai szimata, nem véletlenül került éppen ő az Eagle-re, mint kadét. És ez a szimat most azt súgta neki: Baj van!
Valamivel óvatosabban haladt tovább, és ösztönösen húzódott az ócska takarítódroid mögé, ami lassan döcögve seperte a járdát. A behemót gép takarásában Han észrevétlenül surrant el a klón járőrök mellett. Azok most épp egy részeg vukit tartóztattak fel, és teljesen lekötötte őket a szőrös óriás.
A koréliai siheder gond nélkül áthaladt a kontrollponton.
A fiú elérte a tizennégyes dokk oldalsó személyi bejáróját, de nem ment be a hangárba. Ehelyett az ajtó mellett feltornyozott ládák mögé állt, és onnan nézett befelé. Jól látta a mozdulatlan Eagle-t, a deaktivált droid segédeket, és a katonákat is. A viharvert páncélzatot viselő klónok a hajó feljárója körül őrködtek kibiztosított fegyverekkel. Han most már biztosan tudta, hogy tényleg baj van.
- Mit keresnek ezek a hajónknál? - motyogta maga elé, és nem is kellett sokáig várnia a válaszra. A hajó belsejéből újabb katonák jöttek elő a megbilincselt kapitánnyal. Han a rejtekhelyéről is jól látta Kido kapitány arcán a horzsolást, amit valószínűleg az egyik katona okozhatott a puskatusával. A fiú legszívesebben rájuk rontott volna, nagyon dühös volt. De persze mi értelme lett volna fegyvertelenül megtámadni fél tucat harcedzett klónt?
Ha legalább itt lenne a kapitány pisztolya! - morfondírozott magában. Közben a katonák a közelben parkoló sikló felé terelték foglyukat. A páncélos jármű vezetőfülkéjében egy sötét alak várakozott, aki ismerősnek tűnt Hannak.
Mintha... de ez lehetetlen! - gondolta a fiú. Ekkor lépteket hallott a háta mögül, és gyorsan a ládák közé bújt. Még épp időben, hogy a kis előtérbe érkező harcosok ne vegyék észre. Ahogy a koréliai fiú kikukucskált, megdöbbent. Vagy tizenöt fegyveres állt tőle néhány méterre, és ők is a közelben veszteglő Eagle-t bámulták. De ezek nem klónok voltak, és nem is az állomás őrei. Állig felfegyverzett rodiaiak, emberek, és egy marcona malastari, akinek három szeme közül az egyik helyén, csúf sebhely virított. Rögtön látszott, hogy ő a főnök, ahogy mély torokhangján utasította a többieket.
A vibuti kalózok pedig engedelmeskedtek, és máris elindultak a hangárban veszteglő teherkomp felé. Addigra a klónok is észrevették őket. A rajparancsnok megálljt kiáltott a fegyvereseknek, és ez volt az utolsó tette. A sebhelyes malastari hosszú sorozatot lőtt fegyveréből, és a klón tiszt holtan rogyott a hajófeljáróra. Hannak úgy tűnt, hogy a kalóz a maradék szemeivel is elég jól tudott célozni. A hangárban elszabadult a pokol, a klón katonák szétugrottak, és villámgyorsan fedezéket kerestek, a kalózok pedig harsány csatakiáltással rájuk rontottak, vaktában lövöldözve fegyvereikkel. A főkalóz vörös lézere egy újabb katonát terített le, és a többiek sortüze is lekaszált még hármat. A megmaradt katonák visszalőttek, erős karabélyaik pontos lövéseivel hamar megfékezték a kalózok vad rohamát, és állóharc alakult ki. Most már a támadók is fedezéket kerestek, a dokk kisebb-nagyobb gépei mögé húzódtak, onnan lőttek ki. Han látta, hogy a Kidot kísérő klónt is találat érte, a kapitány pedig kapott az alkalmon, félrelökte sebesült őrét és felrohant a hajóra vezető pallón. A katonák most mit sem törődtek vele.
A dokk csarnokát vadul villódzó lézerek világították be, a gellert kapott sugarak ökölnyi darabokat szaggattak ki a szintetikus plasztik falakból. Egy eltévedt nyaláb Han feje felett csapódott be s nyomában olvadt repeszek záporoztak a fiú nyakába. Ekkorra megszólaltak a vészjelző szirénák is, az egész szint harsogott tőlük. Egy beijedt rodiai épp azokat a konténereket nézte ki fedezékéül, amik mögött Han kuporgott. A tüskés fejű, gülüszemű humanoid a ládák közé érve észrevette Hant, és ráemelte fegyverét. Az ifjú ijedtében a kalóz lábába rúgott, amitől a rodiai hátratántorodott. Egyensúlyát visszanyerve aztán újra célba vette a fiút, és Han felkészült a legrosszabbra. A támadója nem, pedig neki kellett volna. A konverter takarásában álló klón pontosan lőtt, és a lézere átégette a rodiai testét. A kalóz füstölgő hullája Han elé zuhant, már nem jelentett fenyegetést. A megmaradt klónok ekkor már erősen vesztésre álltak. Egyikük felszaladt a hajóhídon, hogy a koréliai kompban leljen biztonságot, de a menedéket addigra már elzárta a zsilipajtó. A visszaforduló katona páncélját felszaggatta egy becsapódó plazmasugár, és a klón holtan bucskázott le a feljáróról. Az utolsó harcos talán már hallotta a távoli morajt, ami a közeledő erősítést jelezte, de ez sem mentette meg, őt is elérte egy halálos lövés. Ezzel a tűzharc véget ért, a szirénák is elhallgattak, és néhány másodpercnyi csend telepedett a hangárra. Han ismét kinézett a fedezékből, látta, ahogy a malastari ráncba szedi a harcosait, és elindulnak az Eagle felé.
A hajó vaskos törzse megremegett, valahonnan a belsejéből erős zúgás hallatszott, ahogy a hajtóművek beindultak. Jól ismert hang, amire Han is felkapta a fejét, a hang, amit úgy szeretett. A hang, amitől most szinte megbénult. A koréliai szállító felemelkedett a tartó állványzatról és lassan lebegett a dokk kijárata felé. A hajótörzshöz csatlakozó kábelek kiszakadtak aljzatukból, és szikraesőt hányva tekeregtek. A kalózok először megtorpantak, aztán futni kezdtek a hajó felé. Néhányan rálőttek a távolodó kompra, de a sugarak ártalmatlanul enyésztek semmivé a hajó pajzsain. A malastari tombolt dühében, több nyelven is átkozódott, és Han nem tudta eldönteni, hogy valójában kire haragszik a kalózvezér. Meg is volt minden oka a haragra, hiszen nem teljesült be a kapitányukért esküdött bosszúja, és nem tudták megszerezni a zsákmányt sem. A drága koréliai hajó már elérhetetlenül eltávolodott, ahogy kihúzott a dokk nyílásán át a nyílt űrbe. Han el sem akarta hinni, hogy a kapitány itt hagyta őt. Kis híján utána kiáltott, és csak nehezen tudott uralkodni magán. A kalózok is nagy bajban voltak, már egész jól hallatszott a közeledő rohamosztagosok lábdobogása, és ez a csata nem ígért győzelmet. Nem volt már övék a meglepetés előnye és a túlerő fölénye sem. A malastari vezetésével a maroknyi martalóc elindult a kijárat felé, az egyetlen nyitott ajtó felé. A hangár többi bejáratát már rég lezárták a vészautomaták. A ládák mellett elrohanó kalózok most sem vették észre az ott kuporgó Han Solot.
A fiú várt egy keveset aztán magához vette a halott rodiai fegyverét, és óvatosan körülnézett. Úgy látszott ő az egyetlen élőlény a csatatérnek is beillő dokkban. Han úgy bámult a megüresedett hajóállásra, mintha azt várná, hogy Kido kapitány visszajöjjön az Eagle-lel, és aztán együtt húzzanak el erről a szörnyű helyről. De nem történt ilyesmi. Ehelyett már jól hallatszott a kinti csatazaj, a vibuti kalózok halálüvöltése összemosódott a lézerek sercegésével, és a tompa robbanásokkal. Ez a kaotikus lárma pedig egyre közeledett. Han Solonak tennie kellett valamit.

Kido kapitány még több energiát irányított a főhajtóművekbe, és már aktiválta a navigációs komputert, ami megkezdte a fénysebességre ugráshoz szükséges számításokat. Közben a radarokat is ellenőrizte, és jól látta, hogy még túl közel van az állomáshoz. A fedélzetre érve sikerült szétvágatnia a bilincsét a szervizdroiddal, de a karperecektől még nem tudott megszabadulni, most is ott fityegtek vastag csuklóján. Elég nehéz volt egyedül irányítani az Eagle-t, a koréliai kompot nem erre tervezték. Kidonak eszébe jutott Han, féltette a fiút, és félt Shrike-tól is, akinek majd el kell számolnia. Bár most sokkal inkább aggódott a kadét biztonságáért.
Ügyes gyerek - gondolta -, majd csak feltalálja magát. Meg aztán jobb is, hogy nem vett részt abban a csetepatéban - nyugtatgatta magát a kapitány.
A számítógép visszajelzése szerint három perc volt vissza a hipertér-utazás megkezdéséig. Kido ismét a radarra nézett. A hajóját szimbolizáló zöld folt felé négy apró, piros pont közeledett, igen sebesen. A kapitány nem gyorsíthatott tovább, a maradék energiát az elhárító pajzsokba irányította, és fél szemmel a visszaszámlálót figyelte. A négy fürge TIE vadász megérkezett lőtávra, és azonnal tüzelni kezdtek. Ágyúik zöld sugarai megpattantak az erős pajzsokon, kárt nem okoztak. Még két perc volt hátra. A vadászok közelebb jöttek, újra tüzeltek, pusztító energiasugaraikkal keresték a gyenge pontokat. Az Eagle kissé megremegett, a kapitány homlokán verítékcseppek jelentek meg, és az jutott eszébe, ha itt lenne a kadét, több lenne az esélye, hiszen Han igen jól bánt az elhárító ágyúkkal. A hajó még erősebben megrázkódott, és a műszerek veszélyt jeleztek. A legtöbb sárgán villogott, de némelyik már vörösbe váltott. A négy vadász változtatatott a taktikán, egymáshoz közel repülve zúdították tüzüket a koréliai hajóra. A mérges kis bogarak egyetlen pontra lőttek precízen, míg a túlterhelt pajzs le nem vált. Azután a lövések már a burkolatot égették át, csöveket, vezetékeket párologtattak el, és felrobbantották az egyik hajtóművet is. A visszaszámláló ekkor egy percet mutatott.
Egyetlen percen múlott ez a menekülés! - gondolta keserűen Kido, és a keserűsége dühbe fordult. A fénysebességről már úgy is lemondhatott, a hajója pedig a végét járta… Az Eagle sokkal gyorsabban és meredekebb ívben fordult szembe támadóival, mintsem azok számítottak volna rá, és a vadászok ijedt madarak módjára rebbentek szét. De az egyikük nem elég gyorsan, a koréliai szállító pedig leborotválta a TIE vadász egyik hatszögű vezérsíkját. Az irányíthatatlanná vált gép vad pörgéssel zuhant a semmibe. Kido elégedetten nézte a távolodó roncsot, és tovább növelte a sebességet, ahogy a hajó orrát ismét a Colloduth műhold felé irányította. Már nem érdekelték az elhárító pajzsok, minden energiát a még működő hajtóművekbe pumpált.
A TIE vadászok ismét alakzatba fejlődtek és újra támadtak. A kapitány most maximális sebességgel száguldott az állomás felé, közben néha megbillentette a hajót, hogy nehezebben tudjanak célra tartani az üldözői. Kido mögül vészes morajlás hallatszott, a gépház védőmechanizmusa nem bírta már a terhelést. A vadászok újra tüzelni kezdtek, de kisebb intenzitással, hiszen az eltévedt sugaraik már a Collodutht veszélyeztették. Az állomás biztonsági technikusai rémülten nézték az őrült kamikázeként közeledő hajót, egyikük azonnal riasztotta a turbó ütegeket. Kido rögzítette az irányt az automata vezérlőn, a komputer hiába is tiltakozott. Ekkor már valamennyi monitor képernyőjét az állomás töltötte be, és a kapitánynak ideje volt távoznia. A vadászok egészen közelről tüzeltek a kompra, ami úgy bukott alá, mint a több sebből vérző bálna. Vörösen izzó burkolatlapok váltak le az Eagle-ről, széles tűzcsóvát húzott maga után a vaskos hajótest. A TIE gépek pilótáit annyira magával ragadta a vadászat heve, hogy észre sem vették a prédájuk hasából kivágódó apró fülkét. A hevesen rázkódó hajóra ekkor már az állomás is tüzet nyitott. Ez volt a kegyelemdöfés. Az Eagle vakító villanással robbant atomjaira, és izzó törmeléke magával ragadta a pusztulásba az egyik vadászt is. Kido kapitány jól látta mindezt mentőkabinjának ablakán át. Aztán lehunyta szemét a koréliai, talán azon gondolkodva, mit ér majd az élete ezután. A hajója nélkül. Hiszen a jó öreg Eagle volt mindene.
A bukdácsolva száguldó mentőkabin minden látható ok nélkül lassulni kezdett, egyenletesen süllyedve az állomás felé. Pont, ahogy a ravasz koréliai számított rá. Az állomás automata szenzorai érzékelték a mentőkapszulát és vonósugarat lőttek rá, ahogy minden ilyen esetben. A láthatatlan nyalábok pedig behúzták a kabint a megfelelő fedélzetre. A fogadódokk gyűrűje valamennyi típusú mentőkabinnal kompatibilis volt, és az Eagle nevű hajdani komp egyetlen ép darabkája máris biztonságba került. Kido fegyverrel a kezében hagyta el a szűk kabint. A termetes középkorú férfi feldúltnak és veszélyesnek látszott, most bárkivel harcba szállt volna. De nem akadt senki a mentőhangárban, akivel harcolhatott. Az egyetlen elé siető egészségügyi robot lemondott a férfi vizsgálatáról, inkább magát mentette.
Kido hamar lehiggadt, eltette a pisztolyt és elindult a lift felé. Sietnie kellett, mielőtt más is jönne a fogadására. Nem tudta, hogy hol van, csak azt, hol kellene lennie. Mihamarabb el kellett jutnia az 'M' szektorba.

Han Solo óvatosan lépett a főfolyosóra, tőle talán harminc méterre folyt a harc a kalózok és a klón csapatok között. A malastari fejetlen torzója még rángott egyet, mielőtt a nagy test a földre zuhant, és ekkora már csak egy-két bandita élt. De a vibuti kalózok tovább harcoltak. Egyikük hődetonátort dobott a folyosó végét elzáró tankhoz. A hatalmas robbanás végtagokat és megpörkölt testpáncélokat szórt szét a teremben, a detonáció szele halálüvöltésként zúgott át a folyosón. A fiú észrevette az oldalra nyíló szűk szervizalagutat, ahonnan a kalózok korábban meglepték a dokkot. Most ez a kiút is megszűnt, a folyosó végénél már védőállást építettek ki a klónok. Han visszatért a hangárba és magára zárta az utolsó ajtót is. A zsákmányolt fegyverrel szétlőtte a nyitópanelt, nehogy a kalózok valamelyike ide vonuljon vissza. Most ott állt ismét, egyedül a romos hangárban, szanaszét heverő holttestek között. Az ilyen vészhelyzetek sarkallták leginkább az ifjú koréliait a gyors, és vakmerő megoldásokra. Eszébe jutott a sikló. A csapatszállító ott állt mozdulatlanul a fal mellett, egy lezárt zsilippel szemben. Nyitott ajtaja szinte hívogatta a fiút. Han odarohant, beszállt, és máris indított. A sikló ajtaja még be sem zárult, mikor a kopott szerkezet felemelkedett. Han mindenféle járművet el tudott vezetni, különösen a siklókkal bánt jól. Odahaza Korélián számos versenyt nyert ebben a kategóriában, nem kis pénzt keresve ezzel a gazdájának. A gép orrát most a felszállópálya felé irányította, és gázt adott. A hajtóművek felvisítottak, ahogy a kétéltű jármű nekilódult. Talán pont most jutott eszébe valakinek, hogy a hangár külső zsilipjét is lezárja, vagy az automatika bolondult meg, mert a külső lemezek elindultak egymás felé. Han még nagyobb energiafröccsöt juttatott a hajtóműbe, és háta nekifeszült a kagylóülésnek. A szemét le nem vette a bezáruló ajtó szárnyairól, ahogy kisuhant az űrbe. A csapatszállítót nem űrutazásra tervezték, ezt a fiú is jól tudta, de egy rövid távú útra azért alkalmas lehetett. A hangárt elhagyva meredek pályára állt, szinte csak méterekre száguldott az állomás felszínétől. Ügyesen szlalomozott el a kiálló kondenzátorkúpok között, és letarolt néhány parabola-antennát. A puritán műszerfal fényei szapora villogással adták tudtul, hogy a katonai járművet nem rendeltetésszerűen használják. A túlterhelt rakéták köpenye szinte izzott, és a páncélburkolat szikrazáport zúdított a bázis védőernyőjére. Han szeme egy alkalmas helyet keresett, leginkább egy nyitott zsilipkaput. Meg is látott egyet, épp maga előtt. Ám ebből pont most startolt el egy calamari fregatt, és Han csak hajszál híján kerülte el a végzetes ütközést.
A fülke oxigénszint-jelzője ekkor felvijjogott, a siklóból már szökött a nyomás. Nem sok idő maradt a teketóriázásra, a koréliai kadét megcélzott egy kisebb nyílást, ami talán a menekülést, talán a végzetet jelentette.
Szerencséje volt, mert a szerencse a bátraké. Átrepült a nyitott kapun, ami egy mellékrakodó rámpájára vezetett. Az ott dolgozó gépek értetlenül forgatták szenzoraikat a köztük elsuhanó ismeretlen járművet érzékelve. Han hiába volt ügyes pilóta, egyik-másik droidot elsodorta, és feldöntött jónéhány, rakománnyal teli gravoketrecet is. A szétboruló ládák újabb rakodókat löktek fel, míg végül teljes volt a felfordulás a rámpán. A műveletet irányító öreg dug, egy Sebulba nevű, mérgesen rázta öklét a betolakodóra. Lám itt sem találta meg a nyugalmat, hiába hagyta hátra a veszélyekkel teli fogatversenyzői múltját... Han a rakodótér egyetlen kijáratán távozott, és visszavett a tempóból. Egy nehéz vontató mellett siklott végig, biztonságos távolságot tartva az óriás járműtől. Most már fellélegezhetett, úgy tűnt biztonságban van, hiszen ismét az állomás belsejében volt.
- Ez igazán ügyes volt, te fiú - szólt az ismerős hang, Han háta mögül, a sötét fülkéből. A fiú hátranézett a válla fölött, és Perint látta ott állni. A kiborg valahogy megváltozott, mintha megnőtt volna, és azok a furcsa karok... De nem nézhette meg jobban, mert a navigátor ráripakodott.
- Fordulj előre, te ostoba kölyök! És óvatosabban vezess!
- Te, hogy kerülsz... - kérdezte Han a kiborgtól, de aztán eszébe jutott, hogy már a hangárban is látta. Hát mégsem volt káprázat. A gyáva kiborg mindvégig ott kuporgott a siklóban, kivárva a veszély elmúltát.
- Ne törődj vele, Solo! Csak vezesd ki innen ezt a roncsot! - utasította Perin. - A négyes szintre kell mennünk, már várnak minket - mondta vigyorogva.
- Azon a szinten nyüzsögnek a birodalmiak - hüledezett Han.
- A négyesre megyünk, ott várnak. Ott a jutalom - suttogta a kiborg miközben új végtagját csodálta. Igazán impozánsan festett a króm manipulátor.
- Talán érted is kapok valamit, te ostoba kölyök. És a kapitányodért, aki elvitte a hajómat - ezt dühösen mondta, még el is vörösödött máskor fakó arca, a szerves szemében gyűlölet izzott.
- A te hajód? Miről beszélsz? - kezdte a fiú, és majdnem a falnak vezette a siklót. Az oldalsó fémköpeny végig szántotta a korlátot.
- Figyelj oda! - kiáltott rá a navigátor, és közelebb hajolt a fiúhoz.
- Nekem ígérték. Az Eagle az enyém, a hűségemért - suttogta Perin.
Han ekkor mindent megértett. Most már összeállt a kép.
- Te nyomorult áruló! - kezdte szenvedélyesen a koréliai fiú, és fegyvert rántott. De meg sem fordulhatott, a kiborg kiütötte kezéből a kopott pisztolyt, ami a másik ülés alá esett. A sikló ismét megbillent. Han szemében könnycsepp gyűlt össze. Talán a dühtől, talán a kezébe hasító fájdalomtól, vagy csak a tehetetlenségtől.
- Te vagy az áruló! - harsogta a kiborg diadallal. - Te, meg az álnok Ferisco! Ti vagytok felségárulók, mert nem adtátok ki a Jedi boszorkányt!
Perin szóról szóra el is hitte, amit mondott. Felsőbbségesen emelte fel torz arcát, és nemes tettéért hősnek tartotta magát. Talán ezért nem vette észre a veszélyt. A következő pillanatban Han letért az útról, és a korlátot átszakítva egy szállítópálya talapzatának vezette a siklót. Az ütközésgátló blokkolt, a jármű azonnal megállt. A fiút jól megtartották az övek, de a mögötte álló torz humanoid előrevágódott és átesett a másik ülésen. Han gyorsan kioldozta magát, felugrott és az ajtó felé vetődött. Az ülések közé szorult kiborg hiába nyúlt utána, fémujjai csak a levegőt markolászták. A koréliai kadét kiugrott a járműből és szaladni kezdett. Perin, pedig csak jó néhány másodperces késéssel tudta követni. Megkezdődött a hajsza.

Jó néhány szinttel feljebb, a máskor is jól őrzött biztonsági szektor most teljesen kihalt volt. A kijárási tilalmat az egész szintre kiterjesztették. Csak az állomás biztonsági csoportjának fegyveresei járőröztek szüntelenül, és persze a klónok. A fontosabb helyeken, mint amilyen a sullusti dokkoló volt, kizárólag az elit harcosok strázsáltak. Az itt dolgozók is csak külön engedéllyel mehettek át a megerősített pontokon. Jól érezhető volt a levegőben a feszültség és a félelem. Legalábbis Lanna számára biztosan. A szerelő overallt viselő Jedi nő átnyújtotta az engedélyét a klón tisztnek. A katona némileg zavartan forgatta a belépőengedély plasztik lapocskáját, és kissé bizonytalanul méregette a nőt. De a kártya érvényesnek látszott, hiszen az állomásparancsnok szignálta.
- Továbbmehet! - mondta a katona, a sisakrostélytól torzítva.
Lanna pedig belépett az elosztóterembe, közben eltette a kártyát, amit még Albatan szobájából emelt el. A kis kártya valójában egy érvénytelen biankó tikett volt, de a még mindig kába klónnak ez nem tűnt fel. A Jedi áthaladt a deaktivált mozgójárdán, amit most nem használt senki. Azután csatlakozott egy kisebb szervizcsoporthoz, ők a lifteket ellenőrizték néhány R2-D4-es egységgel. Lanna kivált közülük és észrevétlenül tűnt el a gépházban. Itt teljesen egyedül volt, nem számítva a kiselejtezésre váró droidok sorát. Lanna kényelmesen leült az egyik akkumulátor tetejére, lehunyta szemét, és ellazult. Meditálni kezdett, hagyta, hogy az Erő átjárja, és kiteljesedjen benne.
Percek vagy órák teltek el, ki tudja? Az Erőben megváltozott az idő múlása is. Lanna már nem a dohos levegőjű gépház félhomályában ült, csak a teste volt ott. Ő maga elhagyta már a sötét helyet, és egy másik dimenzióban szárnyalt. Ott lebegett az őrök felett, de azok nem láthatták, ahogy nem látták a kamerák, és az automata ágyúk szenzorai sem. Az Erőben nem állhatta útját semmilyen fal, vagy páncélajtó sem, már ott repült a lezárt épület titkos helyiségeiben. Szétvált az Erő hullámaiban, egy időben több helyen is kutatott, kereste a személyt. Átszivárgott a szobákon, végigsuhant a hosszú folyosókon, ahol néhányan felkapták fejüket a láthatatlan fuvallatra.
Aztán rátalált. Meglelte a sullustit. Végre elérte a telepata navigátort.
Itt megállt és az Erőt ismét egyesítette, egyetlen pontban. A telepata humanoid megérezhette a különleges jelenlétet, és Lanna is érzékelte, ahogy a lény ellenállni próbál. De mindhiába, a Jedi az Erővel hatolt az idegenbe, kitöltötte, eggyé vált vele. Ekkor ő maga volt a sullusti navigátor.
És megtette, amit tennie kellett.

<<< 3. rész

5. rész >>>