Lanna,
az elveszett (4. rész)
Rajongói novella - Írta: Markovics
László
Han
Solo még sietősebben igyekezett vissza a dokkba, mint ahogy
elhagyta azt a jó szórakozás reményében. Odahaza sokszor hallgatta
a részeg csempészek meséit, akik többször is meglátogatták a
Colloduth hírhedt negyedét. A bázis szuperszintje a hazárdjátékosok
fellegvára volt, akadtak, akik egyetlen éjszaka meggazdagodtak
itt a kártyaasztal mellett. Márpedig Hannak igen jól ment a
játék, és nem akarta kihagyni a lehetőséget.
- Hogy lehetek ilyen hülye? - tette fel magának a kérdést már
vagy tizedjére, mióta észrevette, hogy nincs nála a belépőkártyája.
Persze magyarázhatta ő a szektorőröknek, hogy hová készül, és
mit akar. A durva, kutyafejű dug elzavarta, még meg is fenyegette
a koréliai fiút.
- Kártya nélkül nem léphetsz a szuperszintre, te csavargó! -
visszhangzott még mindig Han fülében a dug, géppel modulált
hangja.
A fiú villámsebesen fúrta át magát a kúszójárdán közlekedők
áradatán, a lebegő vontatónál pedig kis híján a verést is megkockáztatta
a tolakodásával. De végre a turbóliftben volt, és már csak méterek
választották el a hangárszint bejáratától. Amint kilépett a
központi dokk forgatagába, észrevette, hogy valami megváltozott.
Tizenhét éves kora ellenére már egész jól kifejlődött a híres
koréliai szimata, nem véletlenül került éppen ő az Eagle-re,
mint kadét. És ez a szimat most azt súgta neki: Baj van!
Valamivel óvatosabban haladt tovább, és ösztönösen húzódott
az ócska takarítódroid mögé, ami lassan döcögve seperte a járdát.
A behemót gép takarásában Han észrevétlenül surrant el a klón
járőrök mellett. Azok most épp egy részeg vukit tartóztattak
fel, és teljesen lekötötte őket a szőrös óriás.
A koréliai siheder gond nélkül áthaladt a kontrollponton.
A fiú elérte a tizennégyes dokk oldalsó személyi bejáróját,
de nem ment be a hangárba. Ehelyett az ajtó mellett feltornyozott
ládák mögé állt, és onnan nézett befelé. Jól látta a mozdulatlan
Eagle-t, a deaktivált droid segédeket, és a katonákat is. A
viharvert páncélzatot viselő klónok a hajó feljárója körül őrködtek
kibiztosított fegyverekkel. Han most már biztosan tudta, hogy
tényleg baj van.
- Mit keresnek ezek a hajónknál? - motyogta maga elé, és nem
is kellett sokáig várnia a válaszra. A hajó belsejéből újabb
katonák jöttek elő a megbilincselt kapitánnyal. Han a rejtekhelyéről
is jól látta Kido kapitány arcán a horzsolást, amit valószínűleg
az egyik katona okozhatott a puskatusával. A fiú legszívesebben
rájuk rontott volna, nagyon dühös volt. De persze mi értelme
lett volna fegyvertelenül megtámadni fél tucat harcedzett klónt?
Ha legalább itt lenne a kapitány pisztolya! - morfondírozott
magában. Közben a katonák a közelben parkoló sikló felé terelték
foglyukat. A páncélos jármű vezetőfülkéjében egy sötét alak
várakozott, aki ismerősnek tűnt Hannak.
Mintha... de ez lehetetlen! - gondolta a fiú. Ekkor lépteket
hallott a háta mögül, és gyorsan a ládák közé bújt. Még épp
időben, hogy a kis előtérbe érkező harcosok ne vegyék észre.
Ahogy a koréliai fiú kikukucskált, megdöbbent. Vagy tizenöt
fegyveres állt tőle néhány méterre, és ők is a közelben veszteglő
Eagle-t bámulták. De ezek nem klónok voltak, és nem is az állomás
őrei. Állig felfegyverzett rodiaiak, emberek, és egy marcona
malastari, akinek három szeme közül az egyik helyén, csúf sebhely
virított. Rögtön látszott, hogy ő a főnök, ahogy mély torokhangján
utasította a többieket.
A vibuti kalózok pedig engedelmeskedtek, és máris elindultak
a hangárban veszteglő teherkomp felé. Addigra a klónok is észrevették
őket. A rajparancsnok megálljt kiáltott a fegyvereseknek, és
ez volt az utolsó tette. A sebhelyes malastari hosszú sorozatot
lőtt fegyveréből, és a klón tiszt holtan rogyott a hajófeljáróra.
Hannak úgy tűnt, hogy a kalóz a maradék szemeivel is elég jól
tudott célozni. A hangárban elszabadult a pokol, a klón katonák
szétugrottak, és villámgyorsan fedezéket kerestek, a kalózok
pedig harsány csatakiáltással rájuk rontottak, vaktában lövöldözve
fegyvereikkel. A főkalóz vörös lézere egy újabb katonát terített
le, és a többiek sortüze is lekaszált még hármat. A megmaradt
katonák visszalőttek, erős karabélyaik pontos lövéseivel hamar
megfékezték a kalózok vad rohamát, és állóharc alakult ki. Most
már a támadók is fedezéket kerestek, a dokk kisebb-nagyobb gépei
mögé húzódtak, onnan lőttek ki. Han látta, hogy a Kidot kísérő
klónt is találat érte, a kapitány pedig kapott az alkalmon,
félrelökte sebesült őrét és felrohant a hajóra vezető pallón.
A katonák most mit sem törődtek vele.
A dokk csarnokát vadul villódzó lézerek világították be, a gellert
kapott sugarak ökölnyi darabokat szaggattak ki a szintetikus
plasztik falakból. Egy eltévedt nyaláb Han feje felett csapódott
be s nyomában olvadt repeszek záporoztak a fiú nyakába. Ekkorra
megszólaltak a vészjelző szirénák is, az egész szint harsogott
tőlük. Egy beijedt rodiai épp azokat a konténereket nézte ki
fedezékéül, amik mögött Han kuporgott. A tüskés fejű, gülüszemű
humanoid a ládák közé érve észrevette Hant, és ráemelte fegyverét.
Az ifjú ijedtében a kalóz lábába rúgott, amitől a rodiai hátratántorodott.
Egyensúlyát visszanyerve aztán újra célba vette a fiút, és Han
felkészült a legrosszabbra. A támadója nem, pedig neki kellett
volna. A konverter takarásában álló klón pontosan lőtt, és a
lézere átégette a rodiai testét. A kalóz füstölgő hullája Han
elé zuhant, már nem jelentett fenyegetést. A megmaradt klónok
ekkor már erősen vesztésre álltak. Egyikük felszaladt a hajóhídon,
hogy a koréliai kompban leljen biztonságot, de a menedéket addigra
már elzárta a zsilipajtó. A visszaforduló katona páncélját felszaggatta
egy becsapódó plazmasugár, és a klón holtan bucskázott le a
feljáróról. Az utolsó harcos talán már hallotta a távoli morajt,
ami a közeledő erősítést jelezte, de ez sem mentette meg, őt
is elérte egy halálos lövés. Ezzel a tűzharc véget ért, a szirénák
is elhallgattak, és néhány másodpercnyi csend telepedett a hangárra.
Han ismét kinézett a fedezékből, látta, ahogy a malastari ráncba
szedi a harcosait, és elindulnak az Eagle felé.
A hajó vaskos törzse megremegett, valahonnan a belsejéből erős
zúgás hallatszott, ahogy a hajtóművek beindultak. Jól ismert
hang, amire Han is felkapta a fejét, a hang, amit úgy szeretett.
A hang, amitől most szinte megbénult. A koréliai szállító felemelkedett
a tartó állványzatról és lassan lebegett a dokk kijárata felé.
A hajótörzshöz csatlakozó kábelek kiszakadtak aljzatukból, és
szikraesőt hányva tekeregtek. A kalózok először megtorpantak,
aztán futni kezdtek a hajó felé. Néhányan rálőttek a távolodó
kompra, de a sugarak ártalmatlanul enyésztek semmivé a hajó
pajzsain. A malastari tombolt dühében, több nyelven is átkozódott,
és Han nem tudta eldönteni, hogy valójában kire haragszik a
kalózvezér. Meg is volt minden oka a haragra, hiszen nem teljesült
be a kapitányukért esküdött bosszúja, és nem tudták megszerezni
a zsákmányt sem. A drága koréliai hajó már elérhetetlenül eltávolodott,
ahogy kihúzott a dokk nyílásán át a nyílt űrbe. Han el sem akarta
hinni, hogy a kapitány itt hagyta őt. Kis híján utána kiáltott,
és csak nehezen tudott uralkodni magán. A kalózok is nagy bajban
voltak, már egész jól hallatszott a közeledő rohamosztagosok
lábdobogása, és ez a csata nem ígért győzelmet. Nem volt már
övék a meglepetés előnye és a túlerő fölénye sem. A malastari
vezetésével a maroknyi martalóc elindult a kijárat felé, az
egyetlen nyitott ajtó felé. A hangár többi bejáratát már rég
lezárták a vészautomaták. A ládák mellett elrohanó kalózok most
sem vették észre az ott kuporgó Han Solot.
A fiú várt egy keveset aztán magához vette a halott rodiai fegyverét,
és óvatosan körülnézett. Úgy látszott ő az egyetlen élőlény
a csatatérnek is beillő dokkban. Han úgy bámult a megüresedett
hajóállásra, mintha azt várná, hogy Kido kapitány visszajöjjön
az Eagle-lel, és aztán együtt húzzanak el erről a szörnyű helyről.
De nem történt ilyesmi. Ehelyett már jól hallatszott a kinti
csatazaj, a vibuti kalózok halálüvöltése összemosódott a lézerek
sercegésével, és a tompa robbanásokkal. Ez a kaotikus lárma
pedig egyre közeledett. Han Solonak tennie kellett valamit.
Kido kapitány még több energiát irányított a főhajtóművekbe,
és már aktiválta a navigációs komputert, ami megkezdte a fénysebességre
ugráshoz szükséges számításokat. Közben a radarokat is ellenőrizte,
és jól látta, hogy még túl közel van az állomáshoz. A fedélzetre
érve sikerült szétvágatnia a bilincsét a szervizdroiddal, de
a karperecektől még nem tudott megszabadulni, most is ott fityegtek
vastag csuklóján. Elég nehéz volt egyedül irányítani az Eagle-t,
a koréliai kompot nem erre tervezték. Kidonak eszébe jutott
Han, féltette a fiút, és félt Shrike-tól is, akinek majd el
kell számolnia. Bár most sokkal inkább aggódott a kadét biztonságáért.
Ügyes gyerek - gondolta -, majd csak feltalálja magát. Meg aztán
jobb is, hogy nem vett részt abban a csetepatéban - nyugtatgatta
magát a kapitány.
A számítógép visszajelzése szerint három perc volt vissza a
hipertér-utazás megkezdéséig. Kido ismét a radarra nézett. A
hajóját szimbolizáló zöld folt felé négy apró, piros pont közeledett,
igen sebesen. A kapitány nem gyorsíthatott tovább, a maradék
energiát az elhárító pajzsokba irányította, és fél szemmel a
visszaszámlálót figyelte. A négy fürge TIE vadász megérkezett
lőtávra, és azonnal tüzelni kezdtek. Ágyúik zöld sugarai megpattantak
az erős pajzsokon, kárt nem okoztak. Még két perc volt hátra.
A vadászok közelebb jöttek, újra tüzeltek, pusztító energiasugaraikkal
keresték a gyenge pontokat. Az Eagle kissé megremegett, a kapitány
homlokán verítékcseppek jelentek meg, és az jutott eszébe, ha
itt lenne a kadét, több lenne az esélye, hiszen Han igen jól
bánt az elhárító ágyúkkal. A hajó még erősebben megrázkódott,
és a műszerek veszélyt jeleztek. A legtöbb sárgán villogott,
de némelyik már vörösbe váltott. A négy vadász változtatatott
a taktikán, egymáshoz közel repülve zúdították tüzüket a koréliai
hajóra. A mérges kis bogarak egyetlen pontra lőttek precízen,
míg a túlterhelt pajzs le nem vált. Azután a lövések már a burkolatot
égették át, csöveket, vezetékeket párologtattak el, és felrobbantották
az egyik hajtóművet is. A visszaszámláló ekkor egy percet mutatott.
Egyetlen percen múlott ez a menekülés! - gondolta keserűen Kido,
és a keserűsége dühbe fordult. A fénysebességről már úgy is
lemondhatott, a hajója pedig a végét járta… Az Eagle sokkal
gyorsabban és meredekebb ívben fordult szembe támadóival, mintsem
azok számítottak volna rá, és a vadászok ijedt madarak módjára
rebbentek szét. De az egyikük nem elég gyorsan, a koréliai szállító
pedig leborotválta a TIE vadász egyik hatszögű vezérsíkját.
Az irányíthatatlanná vált gép vad pörgéssel zuhant a semmibe.
Kido elégedetten nézte a távolodó roncsot, és tovább növelte
a sebességet, ahogy a hajó orrát ismét a Colloduth műhold felé
irányította. Már nem érdekelték az elhárító pajzsok, minden
energiát a még működő hajtóművekbe pumpált.
A TIE vadászok ismét alakzatba fejlődtek és újra támadtak. A
kapitány most maximális sebességgel száguldott az állomás felé,
közben néha megbillentette a hajót, hogy nehezebben tudjanak
célra tartani az üldözői. Kido mögül vészes morajlás hallatszott,
a gépház védőmechanizmusa nem bírta már a terhelést. A vadászok
újra tüzelni kezdtek, de kisebb intenzitással, hiszen az eltévedt
sugaraik már a Collodutht veszélyeztették. Az állomás biztonsági
technikusai rémülten nézték az őrült kamikázeként közeledő hajót,
egyikük azonnal riasztotta a turbó ütegeket. Kido rögzítette
az irányt az automata vezérlőn, a komputer hiába is tiltakozott.
Ekkor már valamennyi monitor képernyőjét az állomás töltötte
be, és a kapitánynak ideje volt távoznia. A vadászok egészen
közelről tüzeltek a kompra, ami úgy bukott alá, mint a több
sebből vérző bálna. Vörösen izzó burkolatlapok váltak le az
Eagle-ről, széles tűzcsóvát húzott maga után a vaskos hajótest.
A TIE gépek pilótáit annyira magával ragadta a vadászat heve,
hogy észre sem vették a prédájuk hasából kivágódó apró fülkét.
A hevesen rázkódó hajóra ekkor már az állomás is tüzet nyitott.
Ez volt a kegyelemdöfés. Az Eagle vakító villanással robbant
atomjaira, és izzó törmeléke magával ragadta a pusztulásba az
egyik vadászt is. Kido kapitány jól látta mindezt mentőkabinjának
ablakán át. Aztán lehunyta szemét a koréliai, talán azon gondolkodva,
mit ér majd az élete ezután. A hajója nélkül. Hiszen a jó öreg
Eagle volt mindene.
A bukdácsolva száguldó mentőkabin minden látható ok nélkül lassulni
kezdett, egyenletesen süllyedve az állomás felé. Pont, ahogy
a ravasz koréliai számított rá. Az állomás automata szenzorai
érzékelték a mentőkapszulát és vonósugarat lőttek rá, ahogy
minden ilyen esetben. A láthatatlan nyalábok pedig behúzták
a kabint a megfelelő fedélzetre. A fogadódokk gyűrűje valamennyi
típusú mentőkabinnal kompatibilis volt, és az Eagle nevű hajdani
komp egyetlen ép darabkája máris biztonságba került. Kido fegyverrel
a kezében hagyta el a szűk kabint. A termetes középkorú férfi
feldúltnak és veszélyesnek látszott, most bárkivel harcba szállt
volna. De nem akadt senki a mentőhangárban, akivel harcolhatott.
Az egyetlen elé siető egészségügyi robot lemondott a férfi vizsgálatáról,
inkább magát mentette.
Kido hamar lehiggadt, eltette a pisztolyt és elindult a lift
felé. Sietnie kellett, mielőtt más is jönne a fogadására. Nem
tudta, hogy hol van, csak azt, hol kellene lennie. Mihamarabb
el kellett jutnia az 'M' szektorba.
Han Solo óvatosan lépett a főfolyosóra, tőle talán harminc méterre
folyt a harc a kalózok és a klón csapatok között. A malastari
fejetlen torzója még rángott egyet, mielőtt a nagy test a földre
zuhant, és ekkora már csak egy-két bandita élt. De a vibuti
kalózok tovább harcoltak. Egyikük hődetonátort dobott a folyosó
végét elzáró tankhoz. A hatalmas robbanás végtagokat és megpörkölt
testpáncélokat szórt szét a teremben, a detonáció szele halálüvöltésként
zúgott át a folyosón. A fiú észrevette az oldalra nyíló szűk
szervizalagutat, ahonnan a kalózok korábban meglepték a dokkot.
Most ez a kiút is megszűnt, a folyosó végénél már védőállást
építettek ki a klónok. Han visszatért a hangárba és magára zárta
az utolsó ajtót is. A zsákmányolt fegyverrel szétlőtte a nyitópanelt,
nehogy a kalózok valamelyike ide vonuljon vissza. Most ott állt
ismét, egyedül a romos hangárban, szanaszét heverő holttestek
között. Az ilyen vészhelyzetek sarkallták leginkább az ifjú
koréliait a gyors, és vakmerő megoldásokra. Eszébe jutott a
sikló. A csapatszállító ott állt mozdulatlanul a fal mellett,
egy lezárt zsilippel szemben. Nyitott ajtaja szinte hívogatta
a fiút. Han odarohant, beszállt, és máris indított. A sikló
ajtaja még be sem zárult, mikor a kopott szerkezet felemelkedett.
Han mindenféle járművet el tudott vezetni, különösen a siklókkal
bánt jól. Odahaza Korélián számos versenyt nyert ebben a kategóriában,
nem kis pénzt keresve ezzel a gazdájának. A gép orrát most a
felszállópálya felé irányította, és gázt adott. A hajtóművek
felvisítottak, ahogy a kétéltű jármű nekilódult. Talán pont
most jutott eszébe valakinek, hogy a hangár külső zsilipjét
is lezárja, vagy az automatika bolondult meg, mert a külső lemezek
elindultak egymás felé. Han még nagyobb energiafröccsöt juttatott
a hajtóműbe, és háta nekifeszült a kagylóülésnek. A szemét le
nem vette a bezáruló ajtó szárnyairól, ahogy kisuhant az űrbe.
A csapatszállítót nem űrutazásra tervezték, ezt a fiú is jól
tudta, de egy rövid távú útra azért alkalmas lehetett. A hangárt
elhagyva meredek pályára állt, szinte csak méterekre száguldott
az állomás felszínétől. Ügyesen szlalomozott el a kiálló kondenzátorkúpok
között, és letarolt néhány parabola-antennát. A puritán műszerfal
fényei szapora villogással adták tudtul, hogy a katonai járművet
nem rendeltetésszerűen használják. A túlterhelt rakéták köpenye
szinte izzott, és a páncélburkolat szikrazáport zúdított a bázis
védőernyőjére. Han szeme egy alkalmas helyet keresett, leginkább
egy nyitott zsilipkaput. Meg is látott egyet, épp maga előtt.
Ám ebből pont most startolt el egy calamari fregatt, és Han
csak hajszál híján kerülte el a végzetes ütközést.
A fülke oxigénszint-jelzője ekkor felvijjogott, a siklóból már
szökött a nyomás. Nem sok idő maradt a teketóriázásra, a koréliai
kadét megcélzott egy kisebb nyílást, ami talán a menekülést,
talán a végzetet jelentette.
Szerencséje volt, mert a szerencse a bátraké. Átrepült a nyitott
kapun, ami egy mellékrakodó rámpájára vezetett. Az ott dolgozó
gépek értetlenül forgatták szenzoraikat a köztük elsuhanó ismeretlen
járművet érzékelve. Han hiába volt ügyes pilóta, egyik-másik
droidot elsodorta, és feldöntött jónéhány, rakománnyal teli
gravoketrecet is. A szétboruló ládák újabb rakodókat löktek
fel, míg végül teljes volt a felfordulás a rámpán. A műveletet
irányító öreg dug, egy Sebulba nevű, mérgesen rázta öklét a
betolakodóra. Lám itt sem találta meg a nyugalmat, hiába hagyta
hátra a veszélyekkel teli fogatversenyzői múltját... Han a rakodótér
egyetlen kijáratán távozott, és visszavett a tempóból. Egy nehéz
vontató mellett siklott végig, biztonságos távolságot tartva
az óriás járműtől. Most már fellélegezhetett, úgy tűnt biztonságban
van, hiszen ismét az állomás belsejében volt.
- Ez igazán ügyes volt, te fiú - szólt az ismerős hang, Han
háta mögül, a sötét fülkéből. A fiú hátranézett a válla fölött,
és Perint látta ott állni. A kiborg valahogy megváltozott, mintha
megnőtt volna, és azok a furcsa karok... De nem nézhette meg
jobban, mert a navigátor ráripakodott.
- Fordulj előre, te ostoba kölyök! És óvatosabban vezess!
- Te, hogy kerülsz... - kérdezte Han a kiborgtól, de aztán eszébe
jutott, hogy már a hangárban is látta. Hát mégsem volt káprázat.
A gyáva kiborg mindvégig ott kuporgott a siklóban, kivárva a
veszély elmúltát.
- Ne törődj vele, Solo! Csak vezesd ki innen ezt a roncsot!
- utasította Perin. - A négyes szintre kell mennünk, már várnak
minket - mondta vigyorogva.
- Azon a szinten nyüzsögnek a birodalmiak - hüledezett Han.
- A négyesre megyünk, ott várnak. Ott a jutalom - suttogta a
kiborg miközben új végtagját csodálta. Igazán impozánsan festett
a króm manipulátor.
- Talán érted is kapok valamit, te ostoba kölyök. És a kapitányodért,
aki elvitte a hajómat - ezt dühösen mondta, még el is vörösödött
máskor fakó arca, a szerves szemében gyűlölet izzott.
- A te hajód? Miről beszélsz? - kezdte a fiú, és majdnem a falnak
vezette a siklót. Az oldalsó fémköpeny végig szántotta a korlátot.
- Figyelj oda! - kiáltott rá a navigátor, és közelebb hajolt
a fiúhoz.
- Nekem ígérték. Az Eagle az enyém, a hűségemért - suttogta
Perin.
Han ekkor mindent megértett. Most már összeállt a kép.
- Te nyomorult áruló! - kezdte szenvedélyesen a koréliai fiú,
és fegyvert rántott. De meg sem fordulhatott, a kiborg kiütötte
kezéből a kopott pisztolyt, ami a másik ülés alá esett. A sikló
ismét megbillent. Han szemében könnycsepp gyűlt össze. Talán
a dühtől, talán a kezébe hasító fájdalomtól, vagy csak a tehetetlenségtől.
- Te vagy az áruló! - harsogta a kiborg diadallal. - Te, meg
az álnok Ferisco! Ti vagytok felségárulók, mert nem adtátok
ki a Jedi boszorkányt!
Perin szóról szóra el is hitte, amit mondott. Felsőbbségesen
emelte fel torz arcát, és nemes tettéért hősnek tartotta magát.
Talán ezért nem vette észre a veszélyt. A következő pillanatban
Han letért az útról, és a korlátot átszakítva egy szállítópálya
talapzatának vezette a siklót. Az ütközésgátló blokkolt, a jármű
azonnal megállt. A fiút jól megtartották az övek, de a mögötte
álló torz humanoid előrevágódott és átesett a másik ülésen.
Han gyorsan kioldozta magát, felugrott és az ajtó felé vetődött.
Az ülések közé szorult kiborg hiába nyúlt utána, fémujjai csak
a levegőt markolászták. A koréliai kadét kiugrott a járműből
és szaladni kezdett. Perin, pedig csak jó néhány másodperces
késéssel tudta követni. Megkezdődött a hajsza.
Jó néhány szinttel feljebb, a máskor is jól őrzött biztonsági
szektor most teljesen kihalt volt. A kijárási tilalmat az egész
szintre kiterjesztették. Csak az állomás biztonsági csoportjának
fegyveresei járőröztek szüntelenül, és persze a klónok. A fontosabb
helyeken, mint amilyen a sullusti dokkoló volt, kizárólag az
elit harcosok strázsáltak. Az itt dolgozók is csak külön engedéllyel
mehettek át a megerősített pontokon. Jól érezhető volt a levegőben
a feszültség és a félelem. Legalábbis Lanna számára biztosan.
A szerelő overallt viselő Jedi nő átnyújtotta az engedélyét
a klón tisztnek. A katona némileg zavartan forgatta a belépőengedély
plasztik lapocskáját, és kissé bizonytalanul méregette a nőt.
De a kártya érvényesnek látszott, hiszen az állomásparancsnok
szignálta.
- Továbbmehet! - mondta a katona, a sisakrostélytól torzítva.
Lanna pedig belépett az elosztóterembe, közben eltette a kártyát,
amit még Albatan szobájából emelt el. A kis kártya valójában
egy érvénytelen biankó tikett volt, de a még mindig kába klónnak
ez nem tűnt fel. A Jedi áthaladt a deaktivált mozgójárdán, amit
most nem használt senki. Azután csatlakozott egy kisebb szervizcsoporthoz,
ők a lifteket ellenőrizték néhány R2-D4-es egységgel. Lanna
kivált közülük és észrevétlenül tűnt el a gépházban. Itt teljesen
egyedül volt, nem számítva a kiselejtezésre váró droidok sorát.
Lanna kényelmesen leült az egyik akkumulátor tetejére, lehunyta
szemét, és ellazult. Meditálni kezdett, hagyta, hogy az Erő
átjárja, és kiteljesedjen benne.
Percek vagy órák teltek el, ki tudja? Az Erőben megváltozott
az idő múlása is. Lanna már nem a dohos levegőjű gépház félhomályában
ült, csak a teste volt ott. Ő maga elhagyta már a sötét helyet,
és egy másik dimenzióban szárnyalt. Ott lebegett az őrök felett,
de azok nem láthatták, ahogy nem látták a kamerák, és az automata
ágyúk szenzorai sem. Az Erőben nem állhatta útját semmilyen
fal, vagy páncélajtó sem, már ott repült a lezárt épület titkos
helyiségeiben. Szétvált az Erő hullámaiban, egy időben több
helyen is kutatott, kereste a személyt. Átszivárgott a szobákon,
végigsuhant a hosszú folyosókon, ahol néhányan felkapták fejüket
a láthatatlan fuvallatra.
Aztán rátalált. Meglelte a sullustit. Végre elérte a telepata
navigátort.
Itt megállt és az Erőt ismét egyesítette, egyetlen pontban.
A telepata humanoid megérezhette a különleges jelenlétet, és
Lanna is érzékelte, ahogy a lény ellenállni próbál. De mindhiába,
a Jedi az Erővel hatolt az idegenbe, kitöltötte, eggyé vált
vele. Ekkor ő maga volt a sullusti navigátor.
És megtette, amit tennie kellett.
<<<
3. rész
5.
rész >>>