Lanna,
az elveszett (1. rész)
Rajongói novella - Írta: Markovics László
Valahol
egy messzi- messzi galaxisban, öt évvel a Birodalom születése
után.
Érzékeit kiterjesztette az időben és a térben, hogy azután újra
magába fogadja a visszaérkező impulzusokat. A tudata áthatolt
a csillagrendszerek parszekjein, és elmélyedt a jövő ködében,
elfogadva a lehetőségek végtelen variációját. Kereste az irányt,
a jelet, az Erő rezdüléseit. A fényt, amely szétoszlatja a leereszkedő
homályt. Várta, hogy kitisztuljon a kép, hogy az Erő megmutassa
az utat, kijelölje a feladatot. Újra átélte az álmokat, látta
a szenvedést, és a félelmet. Látta azt a szörnyűséget, amelyhez
hasonlót még senki sem hozott létre az univerzumban. Kibontakozott
előtte az a gonosz elme szülte gépezet, amely emberek és más lények
millióit pusztítja majd el. Vagy pusztíthatja el, ha ő hagyja.
De ő nem hagyhatja, hisz egykor erre esküdött fel, az életét tette
rá, hogy ezt el nem tűri soha.
Hamarosan véget ér a hosszú utazás, és közelebb jut majd a megoldáshoz.
De most valami, egy erős zavar, váratlan esemény... Igen, biztosan
érezte, hogy ez az út sem ér simán véget, sajnos akadályokba ütköznek.
Ez már biztos.
A mélyűr fagyos sötét végtelene magába szívta a távoli csillagok
ragyogását, mohón rejtve el rideg fényüket. A pulzárok lüktetése
magányról suttogott az örök csendben. Itt nem volt élet, és nem
volt változás. Csak sötét üresség, örök fagy...
De valami mégis megmozdult. Egy parányi pont, mely egyre nőtt.
Száguldva közeledő fény, ami az elmosódott foltból lassan alakot
öltött, és berobbant a térbe. A koréliai teherhajó spirális pályája
kissé szabálytalan volt, a testes jármű úgy bucskázott ki a hipertérből,
mintha láthatatlan akadályokat kerülgetne. Aztán a stabilizátorok
úrrá lettek a problémán, és a hajó ismét normál pályára állt.
A túlterhelt oldalrakéták visítása elcsendesedett, ahogy az automatika
átvette az irányítást.
A vezérlőben ülő két lény megkönnyebbülve nézett össze, az egyikük
fel is sóhajtott.
- Ezt megúsztuk Perin. De a prémiumodtól jobb, ha elbúcsúzol -
mondta a kapitány a navigátorának, aki zavartan bámulta a műszereit.
A félig szintetikus kiborg azonnal tiltakozni kezdett.
- Én pontosan vittem be az adatokat, de az infomodult már rég
ki kellett volna cserélni. Vagy legalább frissíteni... - De nem
fejezhette be a mentegetőzést, a parancsnok beléfojtotta a szót.
- A modulok hibátlanok. Biztosra veszem, hogy megint felcserélted
a koordinátákat, mint a legutóbb.
- Nem értem uram ezt a bizalmatlanságot, hiszen...
- Elég volt Perin! - dörrent rá bosszúsan beosztottjára a kapitány.
- Most állj rá a Colloduth hívójelére, és kapcsolj mindent a robotpilótára!
Mára elég a meglepetésekből - mondta fáradtan. - Megyek és megnézem
az utasokat - tette még hozzá. Aztán felállt a parancsnoki székből
és elhagyta a kabint.
- Igenis, uram - válaszolta a kiborg a kapitány után becsukódó
plasztik ajtónak.
Kido kapitány gyors léptekkel sietett át a fedélközbe vezető folyosón.
Sorra járta a kabinokat, és igyekezett mindenkit megnyugtatni.
Magabiztos fellépésével hamar meggyőzte az utasait, még tréfálkozott
is velük. Az utolsó fülkéhez érve megállt. A kopott ajtó előbb
félrecsúszott, mint ahogyan a kapitány bekopogott volna. A kabinból
előlépett a magányosan utazó középkorú nő. Szürkébe vegyülő, sötét
haját hátrafésülve hordta, szoros kontyban. Most is azt az egyszerű
szürke tunikát viselte, amiben a hajóra szállt az induláskor,
és határozott tekintetétől a kapitány most is zavarba jött. Tudta,
hogy vele nem fog majd tréfálkozni, mint a többiekkel.
- Azt hiszem asszonyom, jobb lenne, ha most a kabinjában maradna.
Hamarosan megérkezünk a Colloduth bázisra – mondta mosolyogva
a parancsnok.
- Ebben én nem vagyok olyan biztos, Ferisco kapitány - vetette
ellene a nő, mosoly nélkül.
- Ha az iménti kis rázkódásra gondol...
- Egészen másra gondolok, kapitány - jelentette ki az utas, révedező
tekintetével a férfi mögé nézve, úgy bámulva az acélfalakat, mintha
átlátna rajtuk. De nem is kellett átlátnia. Pontosan tudta, érzékelte,
hogy mi történik odakint a fagyos űrben. Akkor is tudta volna,
ha bekötik a szemét, betömik a füleit, és bezárják egy sötétkamrába.
Az ő érzékei felülemelkedtek a puszta szervek szűkös határain,
sőt talán éppen az emberi érzékszervei jelentették a gátakat,
a még nagyobb felismeréshez. Hiszen ő, Lanna Zeph, Jedi volt.
- Jobb lenne, ha visszamenne asszonyom. Kérem! - mondta zavartan
Kido.
Ebben a pillanatban újra megrázkódott a hajó, hevesebben, mint
korábban, és a vészjelzők hangosan vijjogni kezdtek. A kapitány
kibillent egyensúlyából, a folyosó falának dőlve sikerült csak
talpon maradnia. Dühösen vonta össze szemöldökét, és az egyik
kontrollkamerába bámulva rázta meg jókora öklét.
- Mit művelsz, Perin? - kiáltotta a kamerába - Te féleszű szintetikus...
- Ez nem az ő bűne - jelentette ki a nő higgadtan. - Gondoskodjon
az utasairól kapitány! Megtámadtak minket - mondta nyugodtan Lanna.
Újabb rázkódás futott végig az Eagle fedélzetén, egy pillanatra
a világítás is kihagyott. Néhány utas előmerészkedett a kabinjából,
és azonnal a kapitány felé sietett. Egy dubari kereskedő szinte
elkékült a félelemtől, és aszott csápjait Kido felé nyújtotta,
jellegzetes gurgulázó nyelvén adva hangot felháborodásának. De
a kapitányt ez most nem érdekelte, mint ahogy a hangosan ugató
dug sem, akit szinte félresepert, miközben a vezérlő felé rohant.
A hajón kitört a pánik.
Odakint az egyik vibuti kalózhajó éles szögben vágódott a koréliai
szállító mögé, és újabb sorozatot lőtt ki ütegeiből a prédájára.
A vörös sugárnyalábok nagy részét elnyelték az energiapajzsok,
a többi végigszántotta a hajó páncélzatát. Egy másik támadó hajó,
jóval nagyobb az előzőnél, oldalról támadott. A hírhedt Old Shark
két rakétát lőtt ki, melyek kékes fénycsóvát húzva száguldottak
áldozatuk felé. Ám egyik sem ért célba, az elhárító ütegek sugarai
foszforeszkáló hamufelhővé égették őket. A kalózhajó oldalra fordulva
közeledett a koréliai hajóhoz, és azzal párhuzamosan haladva felvette
tempóját. Nem lőtt ki több rakétát, de a lézereivel folyamatosan
tüzelt, igyekezve megsemmisíteni az Eagle elhárítóit. Eközben
a kisebb támadó hajó fürgén röpködött az egyre lassuló koréliai
szállító körül. A rajtaütés a végéhez közeledett.
Kido kapitány valósággal berontott a vezérlőbe, ahol a holtsápadt
kiborg próbált úrrá lenni a zűrzavaron. Perin szinte észre sem
vette a főnökét, miközben mindhárom kezével a vezérlőpulton matatott.
Manuálisan kapcsolgatta vissza a túlterhelt pajzsokat, és érthetetlen
hadarással fohászkodott valamennyi általa ismert istenhez. Kido
gyorsan átnézte a legfontosabb kijelzőket, azután kézbe kapta
a komlinkjét.
- Han, hol vagy? Hallod fiam, jelentkezz!
A főmonitoron megjelent egy kamasz álmos arca. A fiú értetlenkedve
bámult a képernyőről.
- Itt vagyok kapitány. Épp most szereltem vissza a tartalék...
- Azonnal gyere fel a gépteremből! - adta ki az utasítást Kido.
- Aktiváld a mentőkabinokat, és tereld be az utasokat!
- De uram, még meg kell...
- Ne vitatkozz kadét, hanem tedd, amit mondtam! - parancsolt rá
beosztottjára a kapitány, és máris megszakította az adást. A navigátorához
fordult.
- Meddig bírják a pajzsok?
- Eddig - válaszolt tömören a szintetikus lény, a kijelzőkre mutatva,
amik vörösen villogtak. - És oda az elhárításunk is - jegyezte
meg komoran.
- Akkor mihamarabb ki kell lőnünk a mentőkabinokat, amíg nem késő.
- Ez nem jó ötlet - szólt egy csendes hang a kapitány mögül. -
Felesleges lenne.
Kido a hang tulajdonosához fordult, és meglepetten vette észre
az ajtóban álló nőt, aki a semmiből került elő.
- Asszonyom, azonnal menjen az utas-szintre, és gyorsan szálljon
be egy kabinba! - mondta türelmetlenül a kapitány. Lanna nem mozdult,
csupán az egyik apró kezét helyezte Kido vaskos vállára.
- Nyugalom kapitány - mondta szinte suttogva. - A kalózoknak kell
ez a hajó, úgyhogy nem fogják szétlőni. De ha mentőkabinokat bocsátunk
ki, azokat biztosan megsemmisítik - jelentette ki meggyőződve.
- Ezek nem hagynak tanúkat.
- Perin! Kísérd le a hölgyet! - fordult Kido a kiborghoz.
Perin azonban mozdulni sem bírt, mintha az ülésbe ragasztották
volna. És Kido kapitánynak is furcsa érzése támadt, megmagyarázhatatlan
nyugalom áradt szét benne.
- Lépjen kapcsolatba velük, kapitány! Bármit is akarnak, ne ellenkezzen!
- mondta a Jedi nő, és elindult a fedélközbe. A kapitány kissé
elbambult, aztán ráállt a kalózok frekvenciájára. A hajót érő
impulzusok hamarosan abbamaradtak, a kalózok nem lőttek többet.
Az Old Shark továbbra is távolságot tartott, de a másik hajó közelebb
kúszott a koréliai szállítóhoz. A kalózhajó kúpos teste majdnem
végigsúrolta az Eagle vaskos törzsét, miközben a dokkoló csonkhoz
közeledett. A koréliai szállító megperzselt páncélhéja elektromos
kisülést produkált a tolakodó hajó pajzsával érintkezve. Mind
a két gép beleremegett a csatlakozásba.
Mire Kido kapitány elérte a fogadótermet, Lanna Zeph már ott volt.
A Jedi egy karbon oszlop takarásából figyelte a zsilipkaput, és
látszólag nem is reagált az érkezőre.
- A fedélköz teljesen üres - kezdte a kapitány. - Maga tüntette
el az utasokat? - vonta kérdőre Lannát.
- A fiú levitte őket a raktérbe. Ott biztonságban vannak - felelte
határozottan a Jedi, és kézmozdulatával rövidre zárta a zsilipajtó
kezelőpaneljét.
- Nos asszonyom, fogalmam sincs, hogy ön kicsoda. De úgy tűnik,
átvette az irányítást a hajómon, és ez nekem valahogy nem tetszik.
Talán közéjük tartozik? - kérdezte Kido, fejével a zsilip felé
intve, és a keze a fegyvermarkolatra csúszott. Lanna Zeph pillantásra
sem méltatta a kapitányt, érzékeivel már a túloldalt kutatta,
miközben válaszolt.
- Ugyanolyan menekült vagyok, mint a többi utasa - mondta halkan,
és lehajtott fejjel koncentrált a túloldalra. - Csak négyen jönnek?
Ez furcsa - mormolta maga elé, mit sem törődve Kidoval, aki a
sugárvetőjét már rá is szegezte. - Jobb lenne, ha eltenné a fegyverét,
és maga is lemenne a többiekhez - jegyezte meg a Jedi félvállról,
miközben egy észrevétlen mozdulattal előhúzta saját fegyverét
a köntöse alól. - Mindjárt itt lesznek. Menjen! - Szólt rá erélyesebben
Kidora, aki értetlenkedve rakta el a pisztolyt, de szót fogadott,
és elindult a raktér felé.
Lanna Zeph, a Jedi, egyedül várta a betolakodókat. És ez így volt
jól.
A plasztikacél ajtó megremegett, furcsa nyikorgó hangot adva mozdult.
Aztán a szélein átizzott, és sötét füstöt eresztett. Végül megadta
magát, széthasadva berobbant, és darabjai szétszóródtak a helyiségben.
Az utolsó akadály is eltűnt a vibuti kalózok előtt.
A füstből három rovarszerű figura lépett elő, vékony fémlábaikon
araszoltak előre, óvatosan. Ütött-kopott harci droidok voltak,
amilyeneket még a kereskedők szövetsége használt a klón háborúban.
Jócskán akadt belőlük szerte a galaxisban. Hosszúkás fejüket körbeforgatva
gyűjtötték be az információkat, keresték az ellenséget, felmérték
a terepet. Őket követte a négy kalóz, ők szervesek voltak, két
rodiai, és két ember. Az egyikük nagydarab, durva férfi, hatalmas
lézervetővel a kezében. Ő vezette a támadást.
- Sehol senki - hangzott az egyik rodiai beszédmodulátorából.
- Nem rendelted őket ide, főnök? - fordult tüskés fejével kérdőn,
az ember felé.
- Biztos' elbújtak a férgek - fröcsögte a vén kalóz. - Átkutatjuk
a hajót - jelentette ki határozottan. - Csak az utasok kellenek
élve, a legénységet irtsátok ki! Ha kell, áthívjuk a többieket
is. Bár erre aligha lesz szükség - röhögött a martalóc.
A droidok elindultak a főfolyosón, a kalózok pedig előreszegezett
fegyverrel követték őket. Ekkor az elöl haladó robot megállt és
lassan felemelkedett a folyosó padlózatáról. Mágnes talpaival
sután kalimpálva próbált visszatérni a talajra, de egy ellenállhatatlan
erő ezt nem engedte. A többiek is megtorpantak. Aztán a lebegő
droid minden átmenet nélkül a falnak csapódott és szikraesőt hányva
darabjaira szakadt.
- Nem kell keresnetek! - hallották fejükben a hangot. - Akivel
itt találkoznotok kell, már megtaláltátok - suttogta Lanna az
Erőben.
Csak egy villanás volt, aztán még egy, a támadók nem láttak mást.
Az oszlop mögül előugró fürge alak, kezében a kék izzással, kétszer
körbefordult, és a két droid füstölgő darabjai szétröppentek.
A kalózok épphogy elugrálhattak a lövedékként záporozó alkatrészek
elől. A Jedi könnyed védekező állásban várta a támadást, előre
tartva bal tenyerét, jobbjában a lézerkarddal állt a roncsok között.
Kérdőn nézett a kalózokra, rájuk bízva saját sorsukat. És ők el
is döntötték a jövőjüket. Rosszul döntöttek.
Az egyik rodiai tüzet nyitott, duplacsövű fegyveréből sárga halálsugár
tört elő. Lanna kardja apró mozdulattal hárította a lövéseket,
vissza a feladóhoz, aki holtan rogyott a padlóra, akár egy füstölgő
rongycsomó. A másik rodiai is lőtt, ám ezt a Jedi már nem várta
meg. Egyetlen hatméteres ugrással a kalózok között termett, és
kardja lesújtott. A támadó két darabban zuhant a padlóra, gülü
szemében értetlenkedéssel hagyta el a világot. A Jedi kardja az
egyik embert is levágta, de a vezért megkímélte. A hatalmas kalóz
ott állt remegve az apró nő előtt, a torkának szegezett kék lézerpengével.
A kezében tartott fegyver már csak egy füstölgő, megolvadt fémdarab
volt, megfosztva csövétől, ami a padlón hevert.
- Mi a neved, kalóz? - kezdte a könnyed ismerkedést Lanna, mosolyogva.
- Zomba... Zomba Firu, asszonyom - felelte reszketve a rettegett
vibuti kalózkapitány.
- Akarsz-e velem üzletet kötni, Zomba Firu?
- Igen. Feltétlenül - válaszolta nagyot nyelve a kalóz, és bólintott
is volna, ha nem fél, hogy a kard lemetszi a fejét. Ő jól döntött.
Valamivel később az Old Shark legénysége döbbenten hallgatta Zomba
kapitány beszámolóját, miszerint az elfogott koréliai hajón ismeretlen
dögvész pusztított, és valószínűleg ő maga is megfertőződött.
A kalózoknak nem volt szüksége egyéb meggyőzésre, máris elinaltak
a helyszínről. A kisebb hajó, amely az Eagle-hez kapcsolódott,
ott is maradt. A legénysége mentőkapszulákkal hagyta el a naszádot.
Zomba kapitány pedig a vendégszerető koréliai hajón maradt, hiszen
már úgyis "fertőzött" volt.
Az Eagle rakterében kuporgó menekültek visszatértek a kabinjaikba,
értetlenkedve pusmogva egymás közt a megromlott közbiztonságról.
Kido kapitány még egyszer ellenőrizte a kalóz bilincseit, aztán
rázárta a szűk kabin fémajtaját. Azután a jobbján álló magas kamasz
fiúhoz fordult.
- Te itt maradsz Han, és őrködsz - szólt a fiúhoz. - Ha valahogy
kijutna, lődd csak le!
- Lőjem le? - kérdezte bizonytalanul a koréliai ifjonc.
- Igen - válaszolta tömören a kapitány. - Ezzel - adta át saját
fegyverét Kido, a kadétnak. A fiú pedig büszke mosollyal vette
magához a DL-44-es pisztolyt. A kapitány most a félrehúzódó Jedi
nőhöz fordult.
- Beszélnünk kell - mondta neki komolyan.
Lanna bólintott, és követte a nagydarab koréliait. Az egyik üresen
maradt kabinba húzódtak be, ahol senki sem hallhatta őket.
- Ha leszállunk a Colloduthon, jelentenem kell majd, ami itt történt
- kezdte a kapitány. - A hatóságokat manapság minden érdekli,
főleg a maga mutatványaihoz hasonlók.
- Jelenti majd, hogy milyen ügyesen bánt el a kalózokkal, és hogyan
mentette meg az utasait a biztos haláltól - felelte Lanna egyszerűen.
- És ön? - kérdezte Kido.
- Én addigra már nem leszek a fedélzeten. Elmegyek a vibuti hajóval.
- Ó – csodálkozott a koréliai. - Azt megtartottam volna. Tudja
elég sok a károm.
- Firu kapitányért szép fejpénzt kap majd. Fedezi minden költségét
- hunyorgott ravaszkásan a Jedi, átlátva a másik kapzsiságán.
- Igaza lehet - zárta le az alkudozást Kido, és ő is mosolygott.
Lanna pedig elindult a dokkolóhoz, és amikor a kapitány már nem
látta, magához hívta a fiatal kadétot. Csak néhány szót mondott
neki, és a fiú zsebébe csúsztatott egy apróságot.
Néhány perc múlva a karcsú vibuti naszád levált az Eagle megsebzett
törzséről, és széles ívben elfordult tőle. Azután gyorsított,
másodpercekkel később már nem is látszott a monitoron, amin keresztül
Perin figyelte. A kiborg finom optikája mindvégig követte az apró
ponttá zsugorodó hajót, szinte megbabonázva nézte azt. A mögé
lépő kapitányt sem vette észre, aki fáradtan rogyott a kagylóülésbe.
- Mikor érjük el a Colloduth vonósugarát? - kérdezte a navigátorát
Kido.
- Ó igen a Colloduth - dadogott Perin zavartan. - Azonnal, máris.
Itt is van - olvasta le a kiborg az egyik zöld kijelzőt. - Húsz
perc múlva dokkolunk, uram.
- Helyes, már épp ideje - mondta lehunyt szemmel a kapitány a
székében hátradőlve.
- Valaki elvitte azt a csúf hajót, uram. Épp az imént vált le,
engedélyt sem kért - hozakodott elő Perin.
- Biztosan meghibásodott az automatika. Talán zárlatos lehetett
- vélte Kido közömbösen, mintha nem is érdekelné.
- Szerintem inkább az a furcsa utas lehetett - okoskodott a kiborg.
- Az egy Jedi boszorkány volt, minden bizonnyal, uram - bólogatott
szaporán Perin.
- Honnan veszed? - kérdezte Kido összevont szemöldökkel.
- Láttam a figyelőkamerákon. Láttam, ahogy harcolt - hadarta a
kiborg. - Biztosan Jedi boszorkány - mondta meggyőződéssel a navigátor.-
Csakis az lehet. És ellopta a hajót.
A kapitány szánakozva nézte a félig szintetikus beosztottját,
és a fejét csóválta. - Én nem hinném, hogy Jedi.
- Nem? - csodálkozott a kiborg. - Hát akkor miféle?
- Ő egy angyal volt. Egy angyal, aki megmentette mindnyájunk életét
- állapította meg a kapitány, aztán még hozzátette - És angyalokról
ugye, nem írunk jelentést?
Eközben az Eagle vezérlőjének páncélüvegén át már látni lehetett
a közeledő Colloduth bázist.
A hatalmas műhold a szektor meghatározó részeként, már csaknem
száz éve itt lebegett, a közeli Tanaab bolygó körül keringve.
A bumeráng formájú állomás a legnagyobb, ember alkotta űrobjektum
volt ebben a rendszerben.
A koréliai hajó végre megérkezett, és maga mögött tudhatta a hosszú,
veszélyes utat. A hatalmas állomás vonósugarai óvatosan, de ellenállhatatlan
erővel húzták be a hajót az egyik központi hangárba. A kivilágított
dokkoló csak egy volt a tucatnyiból, és nem is a legnagyobb. Itt
akár első osztályú csatacirkálók is elfértek volna. Az Eagle terebélyes,
hengeres törzsét, hatalmas gépkarok ölelték magukhoz, és rögzítették
a platformhoz. Megérkeztek.
2.
rész >>>
|