Beszámoló klubnapról
2014. február 15.

Elöljáróban is szeretnék köszönetet mondani mindazoknak, akik a rendezvény elején segítettek a pakolásban, hiszen az év első klubnapja egy kicsit döcögősen kezdődött, de amikor sikerült mindent a helyére raknunk, máris kezdődhetett a mulatság.

A műsor szerencsére csúszás nélkül elkezdődhetett, és a szokásos strukturáját most is megtartottuk. Az első részben a rövid összeállítások, míg a másodikban egy hosszabb lélegzetű dokumentum-montázs kapott helyet. (A betervezett kvíz-játék a jelentkezők kis száma elmaradt.)

Sor került viszont néhány fontos bejelentésre is. Egyrészt az immár két éve szünetelő Starfighter-klubújság elektronikus folytatásáról esett szó. Mint a rögtönzött közvéleménykutatásból kiderült, igen sokan rendelkeznek elektronikus tartalom megjeleneítésére alkalmas eszközzel. Ezért arra gondoltunk, hogy átmeneti megoldásként, amíg megoldódik a nyomtatott verzió finanszírozása, a Starfighter amolyan e-magazinként folytatja működését. Ezzel kapcsolatban az lenne a kérésünk, hogy vegyétek a fáradságot, és jelezzetek vissza. Pro és kontra érveket egyaránt meghallgatunk, és a jó ötleteket és tanácsokat - ha azok nem mondanak ellent a józan észnek - bele is építhetünk a kiadványba. Várjuk tehát a véleményeket a klub e-mail címén...

A többi bejelentés az idei évfrordulóinkat érinti. A szokásos május 25-i felvonulásunkra - melyen az első Star Wars-film premierjét, és filmtörténeti jelentőségét ünnepeljük - várunk minden rajongót, és nemcsak jelmezeseket, hanem civileket is egyaránt.

Augusztus 16-án lesz a 35. évfordulója annak, hogy a Magyarországon is bemutatták a Csillagok háborúját. Ezen a napon egy flash-mobbal szeretnénk megemlékezni arról a pillanatról, amikor hazánkban is elkezdődött a mai napig is tartó rajongás a messzi-messzi galaxis iránt. Szeptember 13-án pedig egy újabb hazai premier, a Jedi visszatér 30. évfordulóját idézzük fel hasonlóképpen. Ez utóbbi két alkalommal kapcsolatban további információkat nyár elején teszünk közzé.

A rendezvényen egyébként örömmel láttuk, hogy ismét sokan voltak kíváncsiak a klubra, és közülük igen sokan képviselték a legfiatalabb korosztályt, méghozzá jelmezben. Így most már bizonyossá vált, ahogy egy új generáció bontoghatja a szárnyait.

Az első rész végén köszönthettük Szabó Sipos Barnabás színművészt, Typho kapitány szinkronizálóját. A beszélgetésünk során a szinkronszakmában eltöltött éveiről beszélgettünk, meg persze arról is, miért fordított hátat neki, és miért nem vállalta el a legutóbbi George Clooney-film szinkronját...

Képek a februári klubnapról: