May the 4th be with You!
2012. május 4. péntek
Barta Orsolya összeállítása

Egy félrefordítás, illetve áthallás folyományaként május 4-e lett világszerte a Star Wars nem hivatalos napja. Ezen a napon a rajongók egyik fele beöltözik legalább egy Star Wars-os pólóba, fénykardot köt az oldalára és így adja ország-világ tudtára, hogy ő bizony a sorozat rajongója. A bevállalósabbak teljes 'glancba' bújnak, sisakkal, festéssel, szarvakkal, fejdísszel és még ki tudja mivel, hogy kifejezzék rajongásukat. A rajongó tábor másik fele nem tartja igazi ünnepnek ezt a napot és pont az ellenkezőjét teszi az előbb leírtaknak.

Néhány rajongó egy népszerű közösségi portálon kezte meg az idei május 4-i felvonulás szervezését. A kezdetben csak pólós felvonulásnak induló dolog végül komplett jelmezes felvonulássá dagadt, amire mindenkit szerettel vártak, aki érdeklődik a téma iránt jelmezben és jelmez nélkül egyaránt.

A gyülekező a Vörösmarty téren volt, ahova az érintettek általában már jelmezben érkeztek, hogy ne legyen később kellemetlen az öltözködés és a sporttáskákkal való vonulás. A Star Wars minden korszakából és területéről érkeztek karakterek a Régi Köztársaságtól a Force Unleashed-en keresztül a Legacy érájáig. A gyülekező jelmezesek már a Vörösmarty téren is nagy feltűnést keltettek, azután kb. fél hat körül indult a menet a Deák Ferenc utcán meresztül a Deák tér érintésével az Andrássy útra, onnan pedig a Hősök terére.

A menetet sok civil rajongó is kísérte, nem is beszélve a turistákról és járókelőkről, akik tátott szájjal keresgették a telefonjukat, hogy gyorsan fotózzanak párat. Az autókból és városnéző buszokból lógtak az emberek, dudáltak, integettek; a Dobó utcánál csatlakozott a menethez egy másik univerzumból a Predator is. A rövidebb pihenőknél is sokan jöttek fényképezkedni, a Bajza utcai földalatti megálló mellett pedig beért, majd elhagyott minket egy motoros felvonulás, nekik szintén nagyon tetszettünk.

A Hősök terére háromnegyed hét körül érkeztünk, ekkor már meglehetősen hideg volt, a nap elbújt, a szél pedig egyre erősebben kezdett fújni. A téren újra találkoztunk a motorosokkal, az éppen ott ténfergő turisták pedig megint megrohanták a csapatot és folytatódott a fényképezőgép-csattogtatás. Fél nyolc körül kezdett szétszéledni a csapat, nyolc óra körül az utolsó jelmezesek is megindultak hazafelé.

Nagyon vidám, jó hangulatú felvonulás volt, ezen felbuzdulva felmerült az ötlet, hogy 3 hét múlva a mérföldkőnek számító első Star Wars premier 35. évfordulóján egy hasonló megmozdulással ünnepeljük a kedvenc Sagánkat.

Az eseményről egy kereskedelmi csatorna is beszámolt a híradójában.