Magyar Star Wars Klub rendezvény
2010. május 15. szombat, Palace Duna Plaza


Azt hiszem a májusi klubrendezvényünkön ismét bebizonyosodott: a Star Wars legyőzhetetlen! A Birodalom visszavág 30. évfordulójára szervezett klubnapon nagyon sokan tiszteltek meg bennünket jelenlétükkel, és ez remélhetően nemcsak az ingyenes ajándékoknak szólt, hanem a műsornak is. Az eseményen sok-sok jelmezes is felbukkant, köztük számtalan új arc, akik közül többen most öltöztek be először a nagyobb nyilvánosság előtt.

Ezen a napon persze nemcsak a három évtizeddel ezelőtti bemutatót, hanem a The Clone Wars második évadjának hazai startját, meg persze a tavaly év végén az első Star Wars-os televíziós sugárzás évfordulóját is ünnepeltük. Ez utóbbi alkalomra hívtuk meg vendégségbe Kassai Károly színművészt, aki az 1984-es verzióban Luke Skywalkert színkronizálta. A beszélgetésünk során érdekes sztorikat hallhattunk tőle a szinkronizálás aranykorából. A szünetben a szokásoknak megfelelően nem maradhatott el a rajongói autogramkérés-fotózkodás sem, amelyre minden generáció sorban állt Kassai Károly asztalánál.

A műsorunkban bemutattuk a Fazekas Attila rajzolt Jedi visszatlér képregényt, mely ugyan egyelőre az asztalfióknak készül, de talán egyszer, ha a Lucasfilm is úgy akarja a klubtagok gyűjteményébe is bekerülhet. A jeles alkalomra időzítve mutattuk be Fazekas Attila 1982-es Birodalom visszavág képregényére gyúrt videóklipet is. Eleinte kicsit aggódtam amiatt, hogy vajon Attila mit fog szólni hozzá, de hál' Istennek neki is nagyon tetszett...

A klubnap két érdekes pontja a kétféle quiz-show volt. Az elsőben 14 év alatti rajongók mérhették össze tudásukat, könnyűnek számító The Clone Wars-os villámkérdésekkel. A második a jóval nehezebb megmérettetés már a Birodalom visszavágról szólt, és ebbe bizony néhány indulónak bele is tört a bicskája. Akadtak ugyanis olyanok, akik gyakorlatilag kitöltetlenül adták be a quiz-lapokat... Győztest azért tudtunk hirdetni, méghozzá András Bálint személyében, aki a Cartoon Network által felajánlott Nintendo DS konzolt nyerte egy TCW-játékprogrammal.

András Bálinttal műsor egy másik részében is találkozhattunk. László Norberttel közösen az ötödik évébe lépő Jedi Camp-ről árultak el részleteket, arra buzdítva a megjelenteket, hogy az idei tábort minél többen próbálják ki.

A rendezvény alatt sor került még egy ifjú rajongó születésnapi köszöntésére is, akit az 501-es Légió hazai tagjai üdvözöltek.

A következő klubrendezvényünkre október 16-án kerül sor, addig pedig a klubtagságival rendelkezőket a szokásos zártkörű találkozókra várjuk...

Ezúttal köszönjük a rendezvény támogatóinak - a Cartoon Networknek, a Trillian Képregényboltnak és a Holdfényteamnek - a felajánlott ajándékokat!

Külön köszönet illeti a videkről érkező rajongótársainkat, akik nem ritkán több száz kilométert tettek meg azért, hogy ezen a napon velünk ünnepelhessenek!

Az ingyenes Lidércfény magazin, mely nemcsak a klubnapról közölt le egy összeállítást, hanem
a Birodalom visszavág 30. évfordulóját is elemző cikkekkel köszönti, innen letölthető.

Kassai Károly (Luke Skywalker) és Moser Károly (Anakin Skywalker). Moser Károly, mivel kíváncsi volt a műsorra, klubtagként volt jelen:

Moser Károly, Barta Zoltán, Kassai Károly és Fazekas Attila:

Fazekas Attilával a Birodalom visszavágról és a tervbe vett Jedi visszatér képregényről is beszélgettünk:

László Norbertet és András Bálintot a Jedi Camp idei eseményeiről kérdeztem:

András Bálint a quiz-játék fődíjával, a Nintendo DS konzollal:

Szülinapi köszöntő Star Wars módra:

A jelmezes nyüzsgés az egész rendezvényre jellemző volt: