Üdvözlet a Lucasfilmtől
Barta Zoltán írása


2009 decemberének utolsó napján kézbesítette a posta a Lucasfilm egyszerűnek semmiképpen sem nevezhető karácsonyi üdvözletét, mely mindig nagy örömet okoz, még akkor is, ha késik. Az igazsághoz persze az is hozzátartozik, hogy a bélyegző szerint nyolc nappal karácsony előtt adták fel a levelet, így - a nem kis mennyiség ismeretében - tálán érhető a késlekedés oka.

Az üdvözlőlapot egyébként a Lucasfilm kiemelt partnerei - köztük a rajongói klubok - kapják. A belső oldalon az előre nyomtatott szöveg alatt jól olvasható Steve Sansweet aláírása, valamint egy kétsoros információ egy jótékony célú felajánlásról, mely a hajléktalan fiatalok szociális és oktatási lehetőségeire hívja fel a figyelmet San Franciscoban.

Mivel minden évben más és más ötlettel rukkolnak elő, ezúttal is a tavalyitól eltérő üdvözlőlap érkezett. Most a karácsonyi sütés került a középpontba, így gyömbéres sütik kedvelőinek kedveztek. A szétnyitható üdvözlet elején egy díszes dombornyomott szöveg már utal a meglepetésre, belül pedig az aktuális project, a The Clone Wars animációs sorozat hőseinek szépen átsült változatai tekintenek vissza ránk. A poént mégsem ez, hanem a másik oldalon lévő tükörgrafika jelenti, ugyanis ennek szemrevételezésekor derül ki, hogy mindez egy sütőpapír akar lenni, melyen átütöttek a sütemények formái. Arra pedig gondosan ügyeltek, hogy a karakterek hátulról nézve megfelelően fedjék egymást, vagyis ami az előoldalon takarásban van, az a hátoldalról nézve jól látszódjon.


A Lucasfilm 2009 decemberében szétküldött karácsonyi üdvözlőlapjának elő- és hátoldala: