A VI. Star Wars Miniatures-versenyünk a Holdfényben
Barta Orsolya összeállítása


Az októberi Star Wars Miniatures verseny is izgalmasan indult. A verseny előtt percekkel derült ki, hogy korábbi versenyszervező nem lesz jelen, ezért nekünk kellett manuálisan jegyezni az eredeményeket. Szerencsére ebben már volt némi tapasztalatunk, így nem jelentett problémát még a végeredmények másodlagos pontjainak gyors kiszámolása és összesítése sem.

Az induló csapatok között volt néhány meglepő dolog, például, hogy a mostani versenyen senki nem indult Imperial-csapattal, holott a korábbi hónapok versenyeinek nagy favoritjai voltak. Ehelyett volt viszont 4 Rebel (ebből 3 az első 5-ben), 2 New Republic (1. és 4. hely), 2 Separatist, 2 Vong, 5 Republic (bár az egyik erős fringe behatással) és 1 Sith. Az eredményekből látszik, hogy a legerősebbek egyértelműen a Rebel és a New Republic voltak, a legjobb Republic csapat a 7. helyig tudta felküzdeni magát, a Vongok pedig leginkább azért véreztek el, mert a szeparatista droidokkal szemben nem találták az ellenszert.

Maga a verseny megint négy fordulós volt és az egy órás meccsekkel délelőtt 10.30-tól 15.40-ig tartott. A legérdekesebb összecsapást a két Yuuzhan Vong egymás elleni mérkőzése hozta az Ilum-i pályán. Mindkét alakulat nagylétszámú volt, éppen ezért a külső szemlélőnek a második kör után már nem volt könnyű nyomon követni, hogy ki kivel van. Aztán amikor a két csoport egymásnak rontott, az önmegsemmisítős karakterek elég szép rendet vágtak egymás hadrendjében.

Amit érdemes még kiemelni erről a napról az az új versenyzők jelentkezése. Közülük az egyik, Papp Tamás egy nappal korábban játszott először Star Wars Miniatures-t, mégis vette a bátorságot és nevezett a versenyre. Becsületére mondva sikerült elkerülnie az utolsó helyet.

És végül a díjakról. Mivel sajnos most nem volt túl nagy választék a boltban booster-téren, a versenyzők közös megegyezéssel végül amellett döntöttek, hogy 10 Legacy of the Force, valamint 3-3 Revenge of the Sith és Jedi Academy legyen a nyeremények között. Nem is volt olyan rossz a választás, a 16 boosterből 6 very rare figura lett (Darth Talon, Darth Krayt, Wolf Sazen, Leia Organa Solo, Luke Skywalker Force Spirit és Anakin Skywalker Sith Apprentice), és a ritkák között is voltak jól használható figurák szép számmal (Leia Skywalker Jedi Knight, Sly Moore, Deliah Blue, Anakin Solo, Shado Vao...) Megjegyzem, ahhoz képest, hogy Darth Krayt a VR figurák közül is a drágábbak (vagyis a nehezebben beszerezhetőek) közé tartozik, ez volt eddig a harmadik alkalom a versenyek alatt, hogy a nyeremények között volt.

A végeredmény megint tartogatott meglepetéseket, és a változatos versenykiírásnak köszönhetően - Tusor László személyében - olyan játékos nyert, aki korábban még nem került az élre a versenyeinken. A következő verseny november harmadik szombatján, vagyis 21-én kerül megrendezésre, szintén a Holdfényben. Ez alkalommal azonban megint újítás lesz a csapatok összeállítását illetően. Az egyik versenyzőtársunk vetette fel, hogy érdekes lenne egy olyan versenyt kipróbálni, ahol minden induló két csapattal nevez (egy világos és egy sötét oldali), és ezekkel felváltva játszanak, így elkerülve azt, hogy két világos oldali, esetleg ugyanolyan frakcióba tartozó csapat aprítsa egymást a játszmák folyamán. Mivel a többség elfogadta a javaslatot, a novemberi versenyre minden indulni vágyó hozzon egy világos és egy sötét oldali csapatot, melyek egyenként 150 pontosak lehetnek. Miután azonban a dupla csapatok miatt ez nem hivatalos verseny lesz, könnyítésképpen a korábban kitiltott General Obi-Wan Kenobi is szerepelhet a csapatokban. A részletelet hamarosan közzétesszük.

Végeredmény:

1. Tusor László
(Jaina Solo, Jacen Solo, Leia Skywalker - Jedi Knight, Han Solo in Stormtrooper Armor, Mara Jade - Jedi, Luke Skywalker - Force Spirit, Cade Skywalker - Padawan, General Dodonna, Ugnaught Demolitionist 3x, Mouse Droid 2x)

2. Fehér Dávid
(Luke Skywalker - Rebel Commando, Han Solo - Smuggler, Princess Leia, Rebel Commando Strike Leader, General Crix Madine, General Rieekan, General Dodonna, R2-D2 with Extended Sensors, Elite Rebel Commando 2x, Veteran Rebel Commando, Rebel Commando Pathfinder, Mouse Droid)

3. Horváth László
(Luke's Snowspeeder, Han Solo - Smuggler, Princess Leia, General Crix Madine, General Rieekan, General Dodonna, Elite Rebel Commando 3x, Caamasi Noble, Gran Raider, Ugnaught Demolitionist 3x, Mouse Droid)

4. Fehér László
(Kyle Katarn - Jedi Battlemaster, Mara Jade - Jedi, Leia Skywalker - Jedi Knight, Lobot, General Dodonna, General Wedge Antilles, Caamasi Noble, Ugnaught Demolitionist, Mouse Droid 3x)

5. Kovács Jenő
(Luke's Snowspeeder; General Rieekan; Han Solo Smuggler, Aurra Sing, Lobot, Princess Leia of Cloud City, Juno Eclipse, Obi-Wan Kenobi Force Spirit, Bothan Noble, Ugnaught Demolitionist)

6. Bauer Gergely
(General Grievous Droid Army Commander, Gha Nachkt, Chameleon Droid, IG-86 Assassin Droid 5x, Battle Droid Officer, Security Battle Droid, Battle Droid 3x, Mouse Droid)

7. Kovács Zoltán
(General Aayla Secura, Anakin Skywalker Jedi, Clone Commander Bacara, Rep. Comm. Boss, Rep. Comm. Fixer, Rep. Comm. Sev, Rep. Comm. Scorch, Rep. Comm. Training Sergeant)

8. Zilahi Sándor
(General Grievous Droid Army Commander, IG Lancer Droid, X-1 Viper Droid, Lobot, Wat Tambor, Battle Droid)

9. Szilágyi Levente
(Yoda, Jar Jar Binks, The Dark Woman, Jarael, Captain Panaka, Captain Rex, ARC Trooper Sniper, Mas Amedda, Ugnaught Demolitionist)

10. Mester Hunor
(Yomin Carr, Yuuzhan Vong Elite Warrior 4x, Yuuzhan Vong Warrior 4x, Yuuzhan Vong Jedi Hunter 2x, Praetorite Vong Priest, Yuuzhan Vong Shaper, Advance Agent Officer, Ugnaught Demolitionist)

11. Szegedi Gábor
(Nom Anor, Yuuzhan Vong Jedi Hunter 4x, Yuuzhan Vong Shaper, Advance Agent Officer, Advance Scout, Lobot, Weequay Leader, Wicket)

12. Szilasi Barnabás
(Master Kota, Boba Fett Bounty Hunter, Bossk Bounty Hunter, Dengar, Mas Amedda, R2-D2 Astromech Droid, Twi'lek Bodyguard, Kel Dor Bounty Hunter, Ugnaught Demolitionist)

13. Lengyel Attila
(Luke Skywalker Hero of Yavin, Lobot, Princess Leia, Deena Shan, Genoharadan Assassin, Elite Rebel Commando, Veteran Rebel Commando, Rebel Marksman, Bothan Commando, ASN Assassin Droid, Jawa Trader)

14. Kardos Attila
(Mace Windu Jedi Master, Boba Fett Enforcer, Jarael, Lobot Computer Liaison Officer, Antarian Ranger, Gungan Artillerist, Elite Clone Trooper Grenadier, Gundark)

15. Papp Tamás
(Genaral Aayla Secura, Padmé Amidala Senator, Commander Gree, Star Corps Trooper 2x, Clone Trooper Commander, Heavy Clone Trooper 2x, Wookie Scoundrel, Elite Clone Trooper Grenadier, Clone Trooper, Ugnaught Demolitionist)

16. Hermann Attila
(Zayne Carrick, Sith Trooper Captain 2x, Sith Marauder, Sith Lord, Sith Apprentice, HK-50 Assassin Droid, Sith Operative, Sith Trooper 2x, Human Soldier of Fortune)

Pillanatképek a versenyről:

Az első három helyezett: Tusor László, Fehér Dávid és Horváth László:
A versenyzők: