Klubrendezvény
2009. február 14. szombat, 11.00



Idei első klubrendezvényünkre igen sokan eljöttek, és a hideg idő ellenére még vidékről is vállaták az utazást, ami külön megtisztelő a számunkra. Magától érthetődő volt, hogy ezen a napon a The Clone Wars volt a központi téma, de azért néhány évfordulóval is gazdagítottuk a kínálatot. Az Episode I tizedik és a The Emprie Strikes Back munkálatainak harmincadik évfordulója remek apropót teremtett a rendezvényre, melyre szép számmal érkeztek jelmezesek is.

A szünetben sokan kerestek meg azzal a kérdéssel, hogy mikor folyatódnak a klubrendezvények. Nos, erre pontos választ egyenlőre nem tudunk adni, viszont a zártkörű összejövetelek sorozata nem szakad félbe, és legközelebb március második felében jövünk össze.

A műsorban kielemeztük a közelmúltban megjelent The Clone Wars DVD-t, és ennek kapcsán a szinkronnal foglalkozó extra-tartalom ürügyén Moser Károly-t arról faggattuk, mennyiben tér el a hazai munkamódszer az amerikaitól. Károly elmondta: már a mozis verzió is tetszett neki a The Clone Wars-ból, de a sorozatot sokkal pörgősebbnek és lendületesebbnek tartja.

A rendezvény másik vendége Zsilvölgyi Csaba, a hazai Fantasy rajztanfolyam elindítója volt. Csabát régi Star Wars-os emlékei is ösztönözték, hogy a messzi-messzi galaxis elemeit "belecsempéssze" a tanfolyama anyagába. A beszélgetés alatt pedig alkalom kínálkozott arra, hogy a tanítványai legjobb munkáit a vásznon is bemutathassuk.

És végül egy kérés: aki a rendezvényen jó minőségű fotókat készített, és szeretné megosztani a rajongótársaival, nyugodtan küldje el, szívesen leközöljük őket...